Árulás

Amikor megérkezett a munkahelyére és leült a gépe elé a szokásos reggeli hírfigyelésen keresztülverekedni magát, még nem gondolta, hogy újra megfordul vele a világ. Először fel sem figyelt igazán a hírre, mert nem tartozott szervesen az ő területéhez, de a szűrési lista bezárásakor megütötte a szemét egy szó: kazah.

A cím a következőképp hangzott: Kazahsztánba vezetnek a rejtélyes magyar pályázati ügy szálai.

Végigolvasta az egészet és rájött, hogy Katalin tényleg nem viccelt. Nem kispályás kezdőkről van szó, hanem igenis magas rangú üzletemberek tartanak fenn maffiát. És ennek a maffiának egy jeles tagja Gábor is. Szóval ezért kellett ennyire a kazah kapcsolat neve az irodának. Persze Anna a kapcsolat kilétéről nem tudott meg semmit, azonban Gábor elmondta, hogy másnap mikor találkozik az „egyik kedves kazah üzleti partnerével”. Anna gyorsan továbbította az információt, úgyhogy most nem kell mást tennie, csak várakoznia. Újra és újra elolvasta a cikket, és nem tért magához a megdöbbenéstől. Alapítványi pénzek elsikkasztása, az ország területére bejövő összegek tisztára mosása és ehhez hasonló finomságok szerepeltek benne, de gyanús halálesetekkel nem hozták ezeket az ügyeket összefüggésbe. Azon járt az agya, vajon az ilyesmit hogyan intézik. Vegyük például őt. Ha mondjuk, lebukna, hogy kémkedik Gábor után, mi történne. A férfi felemelné a telefont és egész egyszerűen szólna egy bérgyilkosnak, hogy ki a célszemély. Egyáltalán egy bérgyilkossal dolgoznak, vagy váltogatják? És hogy csinálják, hogy balesetnek tűnjön? Kerültek már szembe egymással, úgyhogy a lánynak voltak tapasztalatai, mennyire bosszúálló a férfi. A legutóbbi összezörrenésük aprócska egyet nem értés volt csupán, amire Gábor úgy reagált, hogy „megsemmisítette” a lánytól kapott fotót. Hogy összetépte, vagy elégette, nem derült ki, Anna mégis az összeesés határán állt, amikor meghallotta. Mintha egy jeges kéz markolta volna meg a szívét, lábai megremegtek, vérnyomása az egekbe szökött. Eszébe jutott az e-mail címének feltörése, az USB-jén lévő anyagok elolvasása vagy a férfi vele szemben mutatott bántó viselkedése. Nagyon jól tudta róla, hogy ha valaki vét ellene, azt addig hajtja, üldözi bosszújával, amíg érzi, nem úszhatja meg szárazon. Megcsörrent a mobilja, kizökkentve őt a fantázia világából, visszarántva a munkába. A nap további részében loholt és dolgozott, mire eljött az este majd összeesett a fáradtságtól. Gábor nem jelentkezett, talán külföldre utazott egy napra, mert az irodája zárva volt és nem jelent meg a reggeli egyeztetésen sem. Anna nem tudta hol van a férfi, de nagyon nem is izgatta a dolog. Majd előkerül, az Iroda pedig úgyis lehallgatja és követi, elég, ha ők tudják, merre jár.

Be kell vallani, a Gábornak átadott SIM kártya briliáns ötlet volt. Amennyire Anna tudta, a férfi csak ritka és nagyon fontos esetekben használta. Anna ebben a körben nem volt benne ugyan, de a férfi néha, amikor elővette a másik telefonját mosolyogva rákacsintott, majd apró biccentéssel jelezte, hogy nagyra értékeli az odafigyelését. Valójában a lány a férfi életében két szerepben lehetett jelen. Egyrészt ő volt, akivel meg tudta osztani titkainak egy részét, legyen szó munkáról, lelkizésről vagy a múltjáról, másrészt lefeküdt vele néha. Gyakran beszéltek a szexről, fantáziáról, vágyakról, azonban csak ritkán élték meg őket együtt. Anna nem tudta, a férfi azért hanyagolja, mert megmerítkezik belőle, majd mással, másokkal megéli, vagy pedig ennyire van igénye. A lánynak ennél jóval nagyobb étvágya volt, így igyekezett másokkal kárpótolni magát az elszenvedett sérelemért.

Így találkozott Ákossal, a visszafogottnak tűnő közgazdásszal. A férfi egy tízessel volt idősebb nála, értelmes, kedves, helyes, és nős. Egy igazi kalandor, aki úgy jött-ment a világban, mintha az egész körülötte forogna, érte létezne. Az ágyban igazi isten volt, a lány minden alkalommal kimerülten feküdt még a pasi távozása után egy órával is. Egyik alkalommal annyira élvezte a vele való szexet, hogy elájult az egymást érő orgazmusok záporában. Igazán ijesztő élmény volt, mégis mosolyogva gondolt vissza rá. Sajnos Ákos csak ritkán tűnt fel, jelenléte azonban annál intenzívebb volt.

Próbált visszatérni a valóságba, időre el kellett készülnie, mert be kellett érnie az ötödik kerületi „kiképző központba”. Így hívta magában az Irodát, amiről még mindig nem tudta, pontosan melyik titkosszolgálati szerv tartja fenn. Összekaparta magát, majd elviharzott otthonról. Katalint végtelenül nyugtalan hangulatban találta.

– Valami gond van? – kérdezte Anna.

– Igen. Tégla van köztünk.

– A francba! Ezek szerint veszélyben vagyok.

– Jól látja. Istváni Úr többszörösen is megvezetett minket. Minden, amit Öntől tudtunk meg, dezinformáció volt, minden, amit a neki átadott telefonon elmondott, félrevezetésnek bizonyult. El kell rejtsük egy időre.

– Csak nem gondolja, hogy elbújok, mint egy patkány? Maguk kevertek bele, védjenek meg!

– Attól félek, nem tudjuk megvédeni.

Anna gyorsan végigpörgette magában az elmúlt időszak történéseit. Ha Gábor informátora a belépésének első percétől jelent neki, akkor tényleg jó nagy szarban van. Ráadásul pont most, amikor úgy tűnt, jól alakul az ügy.

– Beszélek vele – szólalt meg halkan.

– Nem értem. Miről szeretne vele beszélni?

– Előadok valami kis mesét, hogy hogyan kevertek bele, megzsaroltak, kényszerítettek és nem bírtam tovább, el kellett mondjam neki, mert annyira szeretem. Lebuktatták az informátorát?

– Még nem fogtuk el, de tudjuk, ki az.

– Ó, ez remek hír. Hagyják tovább dolgozni és dezinformálják. Mondják el neki, hogy úgy tapasztalják, hogy annyira szerelmes vagyok Istváni Úrba, hogy visszatartok információkat, nem vagyok hajlandó rendesen együttműködni és valószínűleg az idegösszeroppanás határán állok a történtek miatt.

Katalin elismerő pillantásokkal nézett a lányra, szóhoz sem jutott a meglepetéstől.

– Azt hiszem, el tudom érni, hogy ne rám legyen dühös. Ha már úgyis engedtem magam hosszú ideig áldozatszerepbe kényszeríteni általa, nem fog gondot okozni eljátszani más szerepet sem. Viszont Daniért aggódom. Már időtlen idők óta nem hallottam a hangját, és ne vegye bizalmatlanságnak, de az, hogy azt állítja, jól van, kevés nekem.

Katalin elmosolyodott és azonnal válaszolt.

– Rendben, holnap estére megszervezek Önöknek egy találkozót.

– Az nem fog menni, Gáborral szeretnénk komoly beszélgetést folytatni holnap este. Egyébként pont alkalmas lesz a nagyjelenetre.

– Rendben. Délután el tud szabadulni?

– Persze. Legyen háromkor, itt. Gondolom, nem lenne túl szerencsés kiülni együtt egy szép napsütéses teraszra a belvárosban…

Anna elhagyta az épületet és gondolatban vállon veregette saját magát. Valójában nem tudta eldönteni, hogy mi az erősebb érzés benne, a félelem, a büszkeség vagy a keserűség.

Abban már biztos volt, hogy elvesztette Gábort, végleg, visszavonhatatlanul. Az elmúlt egy év történéseinek tükrében semmi olyat nem tudna mondani neki a férfi, ami visszafordíthatná ezt a folyamatot. Tisztában volt azzal, hogy változásra lenne szüksége, hogy kikerüljön a bűvköréből, de minden jel arra mutatott, hogy ez nem az ő döntése lesz. Vagy a férfinak kell úgy döntenie, hogy elengedi, vagy a hatóságok fogják el, de mindenképpen történnie kell valaminek, aminek következményeként véget ér ez a rémálom. Még az is megfordult a fejében, hogy külföldön keres állást és egész egyszerűen kimenekül ebből az idegőrlő helyzetből. Ebben az esetben a férfi nem tarthatná vissza, hiszen ő csak boldog akar lenni, és mivel Gábor úgysem tudja és akarja megadni neki egy normális párkapcsolat biztonságát, kénytelen lenne végignézni, amint összepakol, felszámolja itteni életét és elhagyja őt és az országot. Így, hogy tudomást szerzett az informátor létezéséről, már jóval bonyolultabb a helyzet. Ha sikerülne meggyőzni a férfit arról, hogy a szerelem miatt képtelen elárulni, talán még el is küldené, hogy megvédje őt.

Ahogy ezen gondolkodott, a buszmegállóban megállt mellette valaki. Sötét alak volt, hosszú, fekete szövetkabátban, átható illatot árasztva magából. Szorosan Anna mellé lépett, az arca árnyékban maradt, így nem tudta megnézni vonásait, csupán baltával faragott arcélére és ijesztő közelségére lett figyelmes. A férfi halkan, mégis ellentmondást nem tűrő hangon szólalt meg. Annát meglepte kellemesen mély orgánuma és dallamos beszéde.

– Kedves Hölgyem. Az Ön helyében óvatosabb lennék. Istváni Gábor veszélyes.

– Tessék?

Egy erős kéz ragadta meg, megakadályozva, hogy szemtől szembe megnézhesse magának a férfit.

– Nem szeretném megijeszteni, de vigyázzon magára. Az elkövetkezendő pár napban lép a kazah üzlet az utolsó fázisba. Kicsike lány Ön ahhoz, hogy szembekerüljön ezzel a dörzsölt bagázzsal. A saját jól felfogott érdekében maradjon most távol tőle, jelentsen beteget és bújjon el.

– Ki maga és honnan szedi ezeket?

Mire Anna hátrafordult a férfi elsuhanó alakját látta eltűnni a tömegben. Nem tudta, fenyegetésnek szánta-e szavait, vagy komoly aggódást fedezett fel hangjában.

Felszállt a buszra és hazament. Azon gondolkodott, mitévő legyen, hallgasson-e a titokzatos idegenre, vagy találkozzon Gáborral másnap, hogy eljátszhassa neki a hat tyúk halálából az első tyúk halálát. Nem sokáig dilemmázhatott, mert Gábor hívta telefonon, érdeklődve másnapi találkozásuk időpontjáról. Anna fölösleges köröknek tartotta ezeket a kérdéseket részéről, hiszen bármit is válaszolt, a végén úgyis a férfi által választott körülmények mellett döntöttek. Így történt ez most is, másnap este hétre beszélték meg a találkát, majd kedvesen elköszöntek. A lány már órák óta forgolódott, nem hagyták aludni a nyugtalanító gondolatok, amiket ez a rémes nap szült. Kiült az erkélyre elszívni egy cigit, majd bekapott egy altatót.

– Ráérsz ma este? Elmehetnénk vacsorázni.

– Nem, a holnap este jobb lenne. Mára már van programom.

– Kár. Pedig elborozhattunk volna.

Anna már ismerte ezt a hozzáállást. Nagy szöveg, hogy ágyba bújhasson vele. Erről szólt ez a mai riport is. Gábor magától nem biztosította a találkozást és nem szakított időt a közös élményekre, úgy gondolta elegendő, ami a munka kapcsán csurran-cseppen. Hát ez már így nem áll meg a lábán. Ennél kicsit többet kell villantani. Valószínűleg Gábor is érezhette az eltávolodást és Anna mértéktartó kedvességéből levonta a következtetést, hogy az, hogy létezik, még önmagában nem elég, ennyivel már nem csábítja szexre a lányt. Az interjút követő napon mindketten remek hangulatban voltak. Mosolyogtak egymásra, könnyedén beszélték meg az aznapi munkamenetet és rövid, kedves, zömében a másikat izgató sms-eket váltottak. Gábor a lányért ment hétre, elvitte egy eldugott kis étterembe. Megvacsoráztak, beszélgettek, remekül érezték magukat. A lány élvezte a férfi társaságát, nagyokat nevetett, kicsit talán be is csípett. Valaha ez egy nagy szerelem volt a részéről, és ha rövid időre is, de

újra megélhette ezt a csodás érzést. Kivételesen a férfi nem Annához indult, hanem felvitte őt magához. Nem kérdezte tőle feljön-e, holott Anna nem volt kihívó, és az este nem is a szex témakörében zajlott. Eddig.

Gábor felújította a lakást, Anna még nem is látta ilyen állapotban. Színesre festett falak, hangulatos, minimalista, pasis lakás fogadta. Meg is lepődött, úgy tudta, Gábor lusta az ilyesmivel foglalkozni. Hiszen úgyis csak aludni és fürödni jár haza. Állandóan úton volt, a cuccai a kocsiban, benzinkúton vásárolt, étteremben kajált. Az éjjel csodás élmény volt mindkettejük számára. Hosszan kényeztették egymást, megpróbálták a másik összes titkos vágyát valóra váltani. A szeretkezést követően pihentek, majd Anna felkelt, felöltözött és hívott egy taxit. Érezte, ahogy megremeg a gyomra, amikor kezébe vette a telefont. A férfi csak nézte, de nem szólt semmit. Nem kérte, hogy maradjon. Nem kérte, hogy aludjon vele.

Másnap Anna bement az irodába és beszélt Katalinnal. A nő kikérdezte az előző estéről, a lány szépen, engedelmesen beszámolt mindenről. Érdekes beszélgetés volt, Katalin olyan dolgokat is hasznosnak vélt, amikre Anna alig figyelt oda. Gábor említette legutóbbi útját, nyugtalanságát egy megbeszélés kapcsán, valamint elmesélte, hogy milyen nehézkesen bírta elintézni az egyik cégénél a banki papírokat. A lány annyira belemerült a férfi gyönyörű szemeibe, hogy szinte nem is tudatosította magában a hallottakat. Azonban agya rögzített mindent, s most a direkt kérdésekre felszínre tudta hozni azokat. Miután elmondott mindent, várakozva nézett Katalinra. Látta rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogyan is kezdjen bele. Végül Katalin vett egy nagy levegőt és nekirugaszkodott.

– Anna, van egy kis gond. Nem Ön az egyetlen, akit ráállítottunk erre az ügyre és a másik informátorunk eltűnt. Amint azt Ön is tudja, Istváni Úr nemrég részt vett egy háromhetes körúton, amiben benne volt egy búvártanfolyam is. Ezen az ominózus úton az egyik merülés alkalmával történt egy baleset. Az úr, aki szintén a hajón tartózkodott, egy negyven méter mélyre történő merülés során eltűnt. Nem jött felszínre és nem tudjuk, mi történt vele. A helyi hatóságok felvették a jegyzőkönyvet, kikérdezték a jelenlévőket, de nem jutottak sokra, így lezárták a nyomozást. Végigzongoráztuk a lehetőségeket, de biztosat nem tudunk. Azon a területen búvárkodók közül sokan tűntek már el, de az is köztudott, és elsősorban a zűrös orosz és kazah üzletekben utazók köréből kikerülők esetén jellemző, hogy aki nagyon el akar tűnni, az ott el is tud. Pénz és kapcsolatok kérdése az egész. Egy új személyazonossággal szépen tovább élheti az életét, anélkül, hogy valaha is rátalálnánk. Az informátorunk beépülése szépen, ütemesen ment, nemcsak barátja, de üzlettársa is lett Istváni Úrnak. Azt, hogy pontosan mennyire mászott bele a piszkos ügyekbe, eltűnésének fényében nem tudhatjuk… Ugyanakkor azt sem vethetjük el, hogy lebukott és így tüntették el. Ilyen területen a holttest talán sosem kerül elő, úgyhogy egyszerű megoldás lenne.

– Dehát Gábor a balesetről egy szót sem szólt. Ha ahogy Ön mondja a barátja volt, csak meg lenne törve és elmondaná, nem gondolja?

– Hm… nem tudom. Fogalmam sincs, ki ez a férfi és mi lapul benne.

– Én sem.

– Mindenesetre azok alapján, amit mondott, Istváni Úr nyílik, és kissé kezd óvatlan is lenni. Ha jól tudom, Önnek volt egy 30-as száma, amit két-három éve nem használ.

Schnitt. Ezt meg honnan a francból tudják?

– Ööö… igen, a régi számom 30-as volt. Három éve kikapcsoltam a telefont, a SIM kártya nem előfizetéses, hanem töltős. Hagytam rajta egy kisebb összeget, hogy a szolgáltató ne vonja ki, de csak évente kétszer kapcsolom be. Nem keres már rajta senki, el is feledkeztem róla. Megkérdezhetem, honnan tud erről? Három éve is lehallgattak?

– Igen. Szedje elő ezt a kártyát és ajánlja fel Istváni Úrnak. Hátha felismeri a lehetőséget, hogy kap egy rövid időre egy tiszta vonalat. Ha megkérdezi, miért teszi ezt, csak mosolyogjon titokzatosan és mondjon valami ködöset.

– Jaja, tudom, óhéber gyógyszöveget. Abban jó vagyok, elvégre megélek belőle.

– Jól van, jó munkát. Megjegyezném még, hogy ahhoz képest, hogy megkapja lassan, amire vágyott, nem tűnik túl boldognak. Pedig ahogy látom, Gábor rajong Önért és a kedvét keresi. Jó, persze a saját tempójában fejlődik, ami mint tudjuk nem egy versenylóé, de azért mégiscsak értékelhető a változás. Vagy rosszul mérem fel a helyzetet?

– Kedves Katalin! Nagyon kedves, hogy próbálja analizálni a lelkiállapotomat, de nincs most ehhez kedvem. Nem ezért jöttem ide. Úgyhogy foglalkozzon a saját dolgával.

– Vigyázzon magára, tudja, ez már nem játék.

– Tudom, és köszönöm az aggódást. Fölösleges. Higgye el, aggódom én enélkül is. És félek. Cseppet sem vagyok biztos benne, hogy ha a helyzet úgy hozza, Gábor nem állít engem is félre. Nem tudom, hogy érzett, vagy érez-e irántam bármit is, de reménykedem, hogy igen, és hogy amit érez, elég ahhoz, hogy engem ne bántson. Mert rájön. Mindent tőle tanultam, képes manipulálni, keresztüllát rajtam és nagyonis tisztában van azzal, hogy mikor hazudok neki. Úgyhogy jelen pillanatban a lelkem miatt aggódom legkevésbé. A testi épségemért már sokkal jobban. Ez az új fejlemény nem túl megnyugtató, ha jól számolom, ez a második hulla, ami az eset kapcsán képbe került. És nem szeretnék én lenni a harmadik.

Kiballagott az épületből és azon gondolkodott, hogy most miért nem szomorú, habár valahányszor itt jár, mindig szembenéz önmagával és azzal, vajon jó úton jár-e. Most először nem érzett megbánást, bűntudatot, eszébe sem jutott, hogy elárulja, akit szeret. Most először az kattogott benne, hogy fél. Fél Gábortól, ettől az egész szövevényes ügytől, amiben ő maga, bármennyire is szeretné azt hinni, hogy Királynő, de valójában csak egy Gyalog a sakktáblán, akit bármikor könnyedén feláldoz bármelyik játékos. Gábor amúgyis hajlamos a hullámzásra. Most épp lelkesedés lett rajta úrrá, pár napig kereste Annát, beszélgettek, sms-eztek, de a lány már tudta, mi következik. Így, hogy megkapta, amit akart, már nem feccölt bele többet. Ilyenkor következik a csend, a másik kerülése, az eltávolodás. Anna kezdett arra a következtetésre jutni, hogy nem a pasik pszichopaták, akiket bevonz, hanem ő, hogy behívja őket. Mert hát nézzük csak, miket hallott az elmúlt napokban. Hogy Gábor igyekszik jelentkezni, mert ő igyekszik változtatni az életén és a rohanáson. Ezen úgy kell röhögni, hogy kiteszed magad elé a mutatóujjad, ráirányítod és ormótlanul felröhögsz, hogy bruhahahaha. Ezt kellett volna tennie. Ott a Duna parton. És közben videózni vagy fényképezni a fejét.

Eszébe jutott, amikor Liával egy barátnőjével egyik rosszul sikerült próbálkozása után elmentek a hétvégi házba rekreálódni és Lia szülei látták őket vendégül. Mindketten magukba roskadva, igencsak leamortizálva érkeztek és az esti vacsoránál világmegváltó beszélgetést folytattak a nagybetűs Életről. Lia édesapja a maga nyers őszinteségével csak ennyit fűzött hozzá a történekhez:

– Kislányom, ha bajod lenne, kit hívnál fel? Ha elakadnál a kocsival, ha be kell csavarni egy villanykörtét?

És igen, ez a helyzet, ugyanaz a helyzet. Ha Annának szüksége lenne Gáborra, a férfi ugyanígy rohanna. Nem lenne ott. Nem lenne mellette társ, nem számíthatna rá. Anna dühös volt. Mert Gábor hitegetette. Hogy fél, hogy elveszíti, hogy ez az egész már nem csak a szexről szól, meg elviszi randizni. És valljuk be, valljuk be szépen, hogy ez adott egyfajta reményt. Ha nem adott volna, akkor kőből lenne a szíve meg a lelke és azt jól tudjuk, hogy nincs abból. Ez egy „el sem kezdődött és soha nem lesz vége játék.”…

– Az én lelkemen citerázik…

Mire hazaért, összeszedte magát. Végiggondolta a teendőit és gyorsan elkészült. Csinosan, színesen öltözött fel, szexi nyári virágos inget rántott elő és felvette azt a szűk, térdig érő szürke szoknyáját, amiről tudta, hogy Gábor imádja. Combfixet húzott alá és nem vett bugyit. Mindig ezt tette, amikor ezt a szerelést rántotta magára, mert megőrjítette vele a férfit, és mindketten emlékeztek az aranyszabályra: Koktélruha és ez az összeállítás megkívánja, hogy ne rontsam el fehérneművel. Úgy kellett tennie, mint aki semmit nem tud, így a Misi halála miatti szomorúság sem látszódhatott rajta egyelőre. Attól nem félt, hogy a munkában kellemetlenség érné, hiszen számos alkalommal dolgoztak már együtt Gáborral, többnyire Anna állt a hierarchiában lentebb, és minden alkalommal maximálisan hibátlan anyagokat adtak ki a kezükből. Amikor beért a stúdióba, komor arcokkal találta szembe magát. Nem kérdezett semmit, mosolyogva köszönt és felment a helyére. Az irodán négyen osztoztak, elsőként Anna érkezett meg. Épp csak belőtte az asztali gépet és a laptopot, amikor megcsörrent a vonalas telefon. Kivárt négy rövid csengést, majd felvette. Misi, illetve már Gábor titkárnője szólt bele.

– Be tudnál jönni? Most.

– Jó reggelt. Persze. Két perc és ott vagyok.

A titkárnő szó nélkül tette le a telefont. Anna vett egy mély levegőt, kihúzta magát, felállt és erőltetett mosollyal az arcán átballagott az igazgatói irodába. Köszönt a titkárnőnek, aki intett neki, hogy bemehet. Kopogott, majd belépett. A szék háttal állt neki, lassan fordult csak meg, Gábor ült benne, komoly tekintettel intett a lánynak, hogy üljön le. Annának nem kellett megjátszania magát, meglepődött a férfi arckifejezésén. Még sosem látta ennyire gondterheltnek, nem is tudta mire vélni.

– Kezeit csókolom. Foglaljon helyet.

– Jó reggelt.

Anna leült és izgatóan keresztbe pakolta hosszú lábait. Nem tudta nem észrevenni a férfi vizslató tekintetét és az ábrázatán átvonuló, fürkésző pillantást, amit a szoknyára és az alatta megbújó testre vetett. Egy pillanatra ki is zökkentette Gábort a szerepéből és nyugodtan konstatálta magában, hogy még mindig nagy hatást gyakorol a másikra.

– Ma hajnalban Misi halálos balesetet szenvedett. Felhívtak és felkértek, hogy vegyem át a helyét egy időre. Elvállaltam, remélem a közös munkánk zökkenőmentes lesz. Bízom benne, hogy számíthatunk a kreativitásodra a továbbiakban is. Személy szerint bízom a diszkréciódban is, de mivel soha nem okoztál csalódást, nem is vesztegetnék erre több szót. Tudom, hogy minden kollega szerette Misit, és sajnálom, hogy ilyen hálátlan szerepbe kerültem, de az élet megy tovább, el kell végeznünk a munkáinkat. Van bármi kérdés?

Anna rövid hatásszünetet tartott. Közben eszébe jutott egy mondat, ami Gáborral kapcsolatban többször felmerült már benne: A demagógiát a helyzethez kell igazítani. Igyekezett meglepettséget erőltetni magára, majd halkan válaszolt.

– Természetesen minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a munka zökkenőmentesen menjen. Misi családját miben tudnánk segíteni?

– Elintéztem. De köszönöm a hozzáállásod. Tizenegykor stábértekezlet a másodikon, addigra kérek egy összefoglalót a futó ügyekről és a mai két anyagot nyersen, hogy képbe kerüljek.

– Rendben.

– Ja, és kérlek, ha megérkeznek a többiek a ti irodátokból, szólj nekik, hogy jöjjenek be. Akár egyenként, akár egyszerre.

Anna felállt és elindult kifelé. Érezte a férfi tekintetét a fenekén és számolni kezdett magában. Még hétig és az ajtóig sem jutott, amikor az rekedt hangon utána szólt.

– Beszélünk később? Szabad a holnap estém.

Nem is ment nehezen.

– Meglátjuk.

Becsukta maga mögött az ajtót és elkezdett könnyezni. Misi elment. Feladata van. Áruló. És vége egy szerelemnek.

A titkárnő szintén könnyes szemmel állt az iroda előterében és odalépett a lányhoz. Megölelte és kiment. A délelőtti megbeszélés rendben lezajlott, mindenki a jegyzeteibe mélyedve meredt maga elé, majd a Misi halála és az új főnök érkezése okozta első sokkból felocsúdva újra zsongás lett úrrá a stúdión. Anna a meetingen igyekezett láthatatlan maradni, néha érezte magán Gábor tekintetét, de úgy tett, mint aki nem veszi észre. Mély megnyugvással töltötte el a Gáborra gyakorolt hatása, de nem tudta, hogy ez a férfi agyát nyomó tesztoszteronnak tudható-e be,vagy a személyének szól. Mindegy is volt, a lényeg, hogy teljesíteni tudja a feladatát. Próbálta magában nem érzelmi alapokra helyezni a találkozást. Nehezen ment, mert érezte, ahogyan a férfi láttán megemelkedik a gyomra, benedvesedik a nem létező bugyija és már pergett is a film. Bizton tudta, hogy izgalmas szexuális kaland előtt áll, de tartania kellett még magát, kicsit kiéheztetve a férfit, egészen addig, míg a másik már annyira akarja, hogy szinte megőrül a vágytól. Ismerve saját természetét és a Gábor vonzáskörzetében érzett vágyát, nagyon is tisztában volt vele, hogy az igazi harcot ön magával kell megvívnia. Kordában tartani saját vágyakozását a test után, a szeretett férfi után, csak úgy tudta, hogy emlékeztette magát mindazokra a megaláztatásokra, amiket az utóbbi egy év során elszenvedett tőle. Alapvetően nem volt benne mazochizmusra hajlam, bár a minimális alárendeltséget kifejezetten kedvelte. Eszébe jutott a bilincses szex, amiben többször is volt már része. Az Ügyvéd úrral kifejezetten élvezte, mert nem is volt kérdéses, hogy a lány a fogvatartott. Gáborral már más volt a helyzet. A férfi arra vágyott, hogy ő legyen „alul”. Anna csak nehezen értette meg ezt, hiszen mindig férfias, erőteljes személyiségnek látta, de aztán Gábor elmagyarázta neki, hogy mennyire fárasztó minden pillanatban főnökként viselkedni. Az élete számos területén belekényszerült az erőteljes, döntést hozó „Manager „szerepébe, így alig várta, hogy rövid időre ellágyulhasson és kiléphessen ebből az élethelyzetből. Anna értette és megértette mindezt, ő maga is nehézségként élte meg, hogy magabiztosságot sugárzó, saját lábán megállni tudó nőként éli az életét, miközben vágyik az elesett, gyenge nő létére.

Az ágyban képes volt felvenni azt a szerepet, amire a másiknak igénye volt, és ez a Gáborral való találkozások esetében többnyire a domináns fél volt. Így tudta megtanulni, elfogadni és megszokni a kezdeményező fél kiteljesedését önmagában, és idővel már nem zavarta.

A délután eseménytelenül telt, munkaidő végeztével Anna is gyorsan elhúzott, kikapcsolva telefonját. Bement a központba, időpontot kapott egy újabb felkészítésre. Elmondta Katalinnak a nap történéseit, a nő végighallgatta, néha bólintott egyet, majd felállt és elköszönt. Anna furcsán nézett rá.

– Nem mond semmit?

– Mit mondhatnék? Remekül csinálja. Ösztönösen jól válaszolt Istváni úrnak, szólok, ha bajom lesz. Csak így tovább.

– Na jó, de most akkor találkozzak vele holnap este vagy sem?

– Az attól függ, van-e kedve holnap szexelni egy jót vagy sem. Én a magam részéről, és ezt most magánemberként és nőként mondom, még húznám egy kicsit. Ahogy maga is megfogalmazta, amíg majd bele nem gebed a vágyakozásba. Persze túlzásba sem érdemes vinni, de hagyja még lógva egy ideig. Egyébként észrevette magán a változásokat? Egyre tisztábban látja a szituációt és egyre rezignáltabban beszél róla. Lassan eléri, hogy tényleg feladatként tekint rá, miközben kiveszi belőle mindazt a jót, ami jár önnek. Ez azért már haladás. Haladás a profizmus felé vezető úton.

– Úristen. De hát én nem akarok „profi” lenni. Lassan úgy érzem magam, mint aki pszichológushoz jár, miközben egy prostiképzőn vesz részt.

– Hát, az ügynökösködés valami ilyesmi. Nem hinném, hogy igazak azok az állítások, miszerint kiöli az emberből a jóérzést; ha jól kezeli a helyzetet, nem bántja a lelkét. Amúgy – kacsintott vissza Katalin az ajtóból – végzettségem szerint pszichológus vagyok.

A nő kiment az ajtón, Anna hosszú percekig ült még egymagában, elmerengve a beszélgetésükön. Igazából jókedvre derült, elhatározta, hogy élvezni fogja saját hatalmát. Gábor nincs hozzászokva, hogy nem ő osztja a lapokat, és ez zakkantja meg. Újszerű lehet a férfi számára, hogy szembetalálta magát egy nővel, aki tudja, mit akar, aki teljesíti a kéréseit, nem hisztizik, és rendelkezik önálló véleménnyel és vágyakkal. Valószínűleg sokkolta őt Anna elmúlt időszakban mutatott viselkedése, és a lány élvezte ezt. Felpattant és jókedvűen robbant ki az épületből. Hazament és belemerült egy kád vízbe. A telefont nem kapcsolta vissza egészen másnap reggelig, akkor látta csak, hogy három nem fogadott hívás és két üzenet várta Gábortól. Elégedetten mosolygott, elkészült, majd visszahívta a férfit.

– Jó reggelt. Mondja, mi a gondja.

Könnyedén csengett a hangja, mint aki egy remek éjszakát tudhat maga mögött. Gábor ingerült hangulatban lehetett, mert tőmondatokban beszélt. Ezt Anna már jól ismerte, a fickó alapjáraton szép kerek, sokszor cikornyás körmondatokban társalgott, néha még munkaügyben is elengedte magát. Amikor azonban rossz kedve volt, vagy dühös volt valakire, rövid, pattogós tőmondatokkal kommunikált.

– Jó reggelt Kisasszony. Kerestem. Többször is.

– Igen, ne haragudjon, ki voltam kapcsolva. Remélem semmi gond.

– Munka. Természetesen. Lesz ma vidéken egy interjú, szeretném, ha megcsinálná.

– Rendben. Mi a téma, mikor indulok, honnan, és ki lesz az operatőr?

– A témát a kocsiban megbeszéljük, be se gyere, felveszlek egy óra múlva a ház előtt. Csinosan öltözz, de koktélruha nem szükséges. Elég az a tegnapi szerelés. Egy órád van embert faragni magadból.

Csatt. Letette. Anna elmosolyodott. Ha Gábor viszi, és újra kamerát vesz a kezébe, akkor az valami fontos dolog lehet. Vagy… vagy ennyire vele akar lenni. Nem, ebbe bele sem mert gondolni, mert ilyenkor szokott csúnyán pofára esni. Erőt vett magán és gyorsan elkészült.

Egy órán belül a ház előtt állt az autó. Vidékre mentek, az anyag semmi különös kvalitást nem igényelt, gyorsan le is tudták. Az odaút munkával telt, visszafelé már fesztelenül társalogtak. Újra együtt nevettek, sztoriztak és Annának minden pillanatban emlékeztetnie kellett magát Gábor stiklijeire, hogy ne kerüljön újra közel hozzá.

Döbbenten meredt maga elé. Amiket Gábor alakított az elmúlt hetekben, az minősíthetetlen. Amióta beleolvasott Anna naplójába, nem tudott uralkodni az indulatain. Minden találkozásukkor eleresztett egy gonosz megjegyzést, bántotta, amikor csak tudta. Nem kellett volna elfelejtkezni az USB portról. Dehát a lány legmerészebb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy a férfi megnyit olyan fájlokat is, amikre nem kapott engedélyt. Néha, amikor Anna kiborult, kiírta magából a dolgokat, sokszor fájdalmas és kegyetlenül őszinte stílusban. Amikor megkérdezte Gábort, hogy elolvasta-e, ezért fúj rá néhány napja, a férfi letagadta. Kikérte magának. Ugyanakkor az utalások, megjegyzések, cseppet sem finoman, arra mutattak, hogy szemrebbenés nélkül hazudott a lánynak. Vajon miben hazudott még?Anna sajnálta, hogy így alakult, sosem szerette volna bántani vagy megbántani a férfit. Annál sokkal jobban szerette. Valaha. Szomorúan vette tudomásul, hogy a másik nem ezt olvasta ki a sorokból, csupán annyi érte el, amit bántónak vélt. Már kezdett az egész egy nyomasztó mindennapos harccá válni, amibe Anna nem volt hajlandó belemenni. Nem értette, hogy ha ő tudja kezelni a kialakult helyzetet, a másik miért nem képes felnőtt módjára viselkedni. Hiszen azt tette, amit a férfi kért tőle. Csak a szex szintjére korlátozta a kapcsolatukat és miután a legutóbbi együttlétük során elejtett vicc kapcsán megkapta a másiktól, hogy lelki terror alatt tartja, úgy döntött a kommunikáció magánjellegű részét is lecsökkenti. Épp kezdett meggyógyulni. A felkészítés nagyban segítségére volt ebben, hiszen kénytelen volt eltávolodni érzelmileg Gábortól, hogy meg tudja figyelni viselkedésmintáit. Elkezdte csak szexként megélni az egészet, kivenni belőle mindazt a jót, amit egy ilyen hazug és felületes kapcsolatból ki lehet. A férfi szóvá is tette, hogy megváltozott, hallgatag és távolságtartó lett. Anna érezte is magán, hogy vannak pillanatok, amikor már nem is bántja, hogy Gábor nem akarja őt. Az, hogy szökőévben egyszer kívánja meg, valahogy eltűnt az időben. Teltek a napok és a hetek, és a lány észre sem vette. Napközben végezte a munkáját, a magánidejét pedig szépen betáblázta. Próbált nyitott szemmel és szívvel járkálni a világban és végre újra időt szánni barátaira, családjára. Nem volt szomorú az egyedülléttől sem, tartalmas programokkal kötötte le magát, így próbálta elterelni, másra terelni a figyelmét és egy nap azon kapta magát, hogy újra megtanult Gábor nélkül élni. Újra elkezdett vágyakozni egy Társra, akivel megélheti együtt a szép perceket, együtt nevethet és pihenhet. És persze sokat szeretkezhet. Fogalma sem volt, hogyan keveredhetne ki ebből az egész zűrzavarból. Mire eljutott odáig, hogy kimondta hangosan, hogy nem szereti már ezt az embert, benne volt a sűrűjében. Mert bár már nem ugyanúgy szerette, mint addig, ártani sem akart neki. Egész egyszerűen csak becsukni a szemét, majd kinyitni, és mint egy ködös álmot, messzire küldeni az elmúlt hetek emlékeit. Minél többet tudott meg a férfi zavaros üzleti kapcsolatairól, annál jobban félt. Ráadásul az elmúlt hetek tükrében már azt is tapasztalhatta, hogy a másik mennyire bosszúálló. Csak az Egóját sértette Anna rajongásának megcsappanása és a naplóban leírtak, mégis milyen erejű vihart kavart. Amikor felhívták az „irodától”, hogy feladata van, meglepődött. Pont most. Már épp kezdte azt hinni, hogy nyugi van. Azonnal bement, hogy megtudja, mit takar a „feladat”. A szőke nő, Katalin fogadta. Megcsillant valami megmagyarázhatatlan szánalom szemeiben, ahogy Annára tekintett, s a lány azonnal megérezte, baj van.

– Üljön le.

Anna szó nélkül helyet foglalt és komoly tekintettel vizslatta a nőt. Testbeszéde nem sokat árult el a mondandójáról, de a feszültség kézzel fogható volt.

– Örülök, hogy ilyen gyorsan be tudott jönni. Amikor bemegy a munkahelyére, ne lepődjön meg. Új főnök fogja fogadni.

– Mi történt Misivel?

Anna jól kijött a főnökkel. Remekül működtek együtt, Misi állhatatos és igazságszerető ember volt, emiatt sokszor bajba is került. Anna nagyra tartotta és rengeteget tanult tőle.

– Baleset érte ma hajnalban, gyanús baleset. Ez a baleset szorosan összefüggésbe hozható Istváni úrral és az általa fedett pénzmosási ügyekkel.

– Meghalt?

– Igen. Sajnálom. Menjen be dolgozni és lepődjön meg. Istváni úr már az új helyén van.

– Tessék???

-Ő lesz az új stúdióigazgató. Legalábbis a tegnapi telefonja alapján, amit volt szerencsénk hallani.

– De hát a baleset nem ma hajnalban történt?

– De igen.

Anna mereven bámult maga elé. Kavargott benne Misi mosolygós arca, Gábor zöld szemei és kártyavárként omlott össze benne minden.

– Mi a feladatom?

– Szerezze vissza. Szexszel. Azt gondolom menni fog. Tekerje az ujja köré, húzza el előtte a  mézesmadzagot. A munkahelyén pedig teljesítse, amit kér. Ne beszéljen neki az oknyomozó riportokról, főképp a pénzmosási üggyel kapcsolatban lévőkről. A gépét kollegánk rendbe rakta, megkapja az új hozzáféréseket. Óvatosan a levelekkel. Ne feledje, hogy Istváni úrnak remek kapcsolatai vannak. Gondoljon csak a múltkori e-mail feltörési mizériára. Nem történhet meg újra. Mi egy szervezet vagyunk, mégis nehezebben tudtunk feltörni egy rendszert, mint ő. Mindenhol van szeme és füle. Az unokatestvére a legnagyobb lehallgatásokkal foglalkozó szervezet feje. Az, hogy az Ön egyik szeretőjét nyíltan megfenyegették, szintén az ő műve. De szerintem ezzel Ön is tisztában van.

Igen, Anna nagyon is jól tudta mindezt. Egész egyszerűen nem akart tudomást venni róla. Bár nem kellett Gábornak, a férfi azt sem tudta elviselni, hogy mással legyen. Anna úgy két éve találkozott először az Ügyvéddel. Imádták egymást, de tudták, hogy ez nem szerelem. Mindketten szexpartnert kerestek, a férfi házasságban élt, és bár szerette a feleségét, új ingerre vágyott. Anna egész egyszerűen megunta, hogy jó ideje nincs komoly kapcsolata, és keresett valakit, aki feldobja néha. Remekül működött ez a kapcsolat, az Ügyvéd úr elintézte a lány apró-cseprő jogi ügyeit, cserébe Anna mindig szeretettel és végtelen odafigyeléssel fogadta. Sokat nevettek együtt, zenét hallgattak, beszélgettek és nagyokat szexeltek. Mindketten félre tették arra a heti egy órára a gondokat, a külvilágot, egymásra koncentráltak és nem okoztak zűrzavart a másik életében. Az elmúlt két évben az Ügyvéd úr volt az egyetlen, aki nem bántotta Annát. Az egyetlen, akivel nem volt konfliktusa, aki nem hazudott neki, hiszen nem is volt rá szükség. Mindig megértően fordultak a másik felé, könnyedén és őszintén beszélgettek az életük bármely területéről, a vágyaikról, álmaikról. Egészen egy hónappal ezelőttig, amikoris Anna a következő üzenetet kapta: „Mikor tudnánk beszélni a mai nap folyamán? Fontos…”

Azonnal felhívta a férfit, aki röviden elmondta neki, hogy kapott egy e-mailt, amiben megfenyegették. A titokzatos levélíró felszólította, hogy azonnal fejezze be viszonyát Annával, különben kitálal a feleségének és elveszítheti a fiát. Az Ügyvéd úr megijedt, szembe kellett néznie tettei következményeivel. Mivel Anna soha nem kereste, tiszteletben tartotta magánéletét és esze ágában sem volt elszeretni családjától, eddig ez a veszély nem fenyegette. Egyikük sem mondta el senkinek sem, hogy viszonyuk van. Illetve ez nem volt teljesen igaz. Anna ugyanis egy Gáborral folytatott vita hevében fejéhez vágta, hogy neki is van más az életében. Ugyan semmi konkrét adat nem hangzott el erről a titokzatos idegenről, az Ügyvéd úrral folytatott levelezései elárultak mindent. Innen gondolták, hogy valószínűleg e-mailfeltörésről lehet szó. A fenyegető levél tartalmazott olyan információkat, amelyek alapján blöffnek erős, viccnek durva lett volna. Anna felismerte Gábor stílusát és végtelenül kiakadt. Első pillanatban azt sem tudta, mihez kezdjen ezzel az egésszel. Megnyugtatta az Ügyvéd urat és azt javasolta, ne keressék egymást egy ideig. Az ominózus beszélgetés óta nem találkoztak. Hiányzott neki a férfi, hiányzott neki a vele való fergeteges szex, és hiányzott a törődése.

Közben megpróbálta kipuhatolni Gábornál, hogy ő áll-e a fenyegetés mögött. Gábor nem tagadott, egész egyszerűen más témára váltott minden alkalommal, a lány pedig érzékeny radarjaival letapogatta rezdüléseit. Jól ismerte már az egész repertoárt, de még így is megdöbbentette ez a mérhetetlen galádság. Igyekezett nem tudomást venni a szabotázsról, de elraktározta magában. És most itt ült, szemben egy idegen nővel, aki szembesítette vele újra.

– Rendben – felelte rezignáltan – ez könnyen fog menni. Milyen információkra van szükségük?

– A kazah összekötő nevére.

– Hű… ez azért nem ennyire egyszerű. Istváni úr nem beszél nekem ilyesmiről. Persze tudom, hogy kijárkál bizonyos időnként, tudom, hogy nem teljesen tiszta a dolog, de ez azért így karcsú. Maga is nagyon jól tudja, hogy néha megkíván és megdug, de soha nem vállalta fel a viszonyunkat.

– Maga az egyetlen barátja. Ezt ő maga is elmondta már többször. Senkinek nem nyílik meg annyira, mint Önnek. És higgye el, ehhez a jó szex önmagában kevés volna. Kötődik, minden állítása ellenére, hiszen újra és újra visszatér Önhöz.

– Minden pillanatot hallanak?

A nő arcán egyszerre áradt szét mélységes sajnálat és kárörvendés, ami fura, groteszk kifejezést eredményezett.

– Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni. Megjegyzem, nem könnyítik meg a dolgunkat. Az Ön lakása igazi kihívás volt, és Istváni úr is megteszi a megfelelő lépéseket, hogy védve legyen. A legutóbbi romantikus vacsorájuk a tóparti hotelnél például teljes egészében homályban maradt. Tényleg, kíváncsi lennék, hangzott-e el ott bármi, amit közlésre érdemesnek tartana?

Anna szemén felhő vonult végig. Csodás randevú volt, persze még a balatoni este előtt, majdnem hét órát beszélgettek végig. Megvacsoráztak a tóparton, a zenészek húzták, hol komoly, hol nosztalgikus beszélgetéseket folytattak. Két pálinka után mindketten feloldódtak annyira, hogy egymás szavába vágva mesélték régi történeteiket, hangosan kacagva merültek el a másikban. Végtelenül összehangolódtak azon a napon, majd egy csodás, kivételesen meghitt éjszakát töltöttek el együtt. A férfi a karjaiban vitte fel a lányt a szobába, szenvedélyesen csókolta, ahol csak érte. Lassan vetkőztették, megfürdették egymást, feltérképezve a másik minden porcikáját. Anna imádta Gábor csodás testét nézegetni, minden alkalommal hangot is adva lelkesedésének. Szerette a bőre illatát, ami az izgalom hatására a méz illatához vált hasonlatossá. Egymást habzsolva táncoltak meztelenül, nem bírtak betelni a másikkal. A férfi óvatosan végigfektette a lányt az ágyon és Anna átadta magát a neki. Mohón vette szájába, érezte, ahogy eggyé válnak, ahogy megszűnik létezni az Én és a Te, és felváltja a Mi, a teljes egyesülés. Gábor volt eddigi életében az egyetlen, akit teljes mértékben beengedett és olyan dolgokat is megélt vele, amit soha mással azelőtt. Ez a férfi a barátja, a szeretője, a szerelme és pillanatokra a társa volt és most el kell árulnia. Igen, azon az estén elhangzottak olyan információk, többek között a kazah üzletről is, amikkel segíthetné az iroda munkáját, de a lány nem volt képes elárulni Gábort. Mert bármennyire is dühös és keserű volt, eszébe jutott az a csodálatos éjszaka. Mereven bámult maga elé, majd halkan megszólalt.

– Gondolkodom, de azt hiszem nem. Az egy szerelmes este volt, egy igazi randevú, egy olyan éjszaka, amire egész életemben vágytam. Meg tudja ezt érteni?

A szőke nő lágy mosollyal válaszolt. Nézte a lányt, megnógatta a fejét, de nem szólt semmit.

– Amint megtudok valamit, jelentkezem. Ez minden, vagy van más teendőm is?

– Nem. Köszönöm, hogy befáradt. Kitartás!

Anna kikóválygott az épületből és hazagyalogolt. Szüntelenül egy nemrég olvasott Tisza Kata könyv ajánlása kavargott a fejében: „Azoknak, akik szabadulni akarnak”

Szabadulni akarok. Túl kell élnem ezt a szerelemtébolyt. Vajon csak árulással lehet?

Mikor először láttalak, arcul csaptak vibráló, világító zöld szemeid. Megszólaltál és hangod betöltötte a teret. A levegőben izzás volt érezhető és éreztem, veszélyben vagyok. Ahogy telt az idő, beléd szerettem. Nem akartam, szinte hadakoztam ellene, Ellened, de belesodródtam, mintha beszippantott volna egy láthatatlan Erő. Elvarázsolt a mosolyod, a hangod, a csodás zöld szemek. Tanultam általad, magamról, a világról. Fejlődtem általad, Veled. Úgy szerettelek, ahogyan soha senkit azelőtt. Szárnyaltál és néha a szelek felrepítettek Veled engem is a magasba, hagytad, hogy Veled repüljek. Ha a földről szemléltem szárnyalásod, összeszorult a szívem, remélve, hogy egy pillanatra visszatérsz, és megérinthetlek. Úgy szerettelek, hogy meghaltam volna Teérted. Úgy szerettelek, hogy nem észleltem benned semmi zavarót, nem láttam semmi hibát. Úgy szerettelek, ahogy vagy. Tökéletesen, gyarlóságoktól mentesen. Általad szerettem magam. Veled teljes voltam és boldog. Nevettem és elfeledtem a bajokat. Minden perc, amit megosztottál velem, maga volt a Csoda. Néztem a szemed sarkában meghúzódó kicsiny ráncokat, amik mikor mosolyogtál apró seprűkként gyűltek össze.Ha terhek ültek vállaidon, összeráncoltad homlokod és elsötétült tekinteted. A tehetetlenség, hogy nem segíthetek, felemésztett. Veled lélegeztem, veled örültem, ha fájdalmad volt, az enyémmé vált.

Nem az volt kevés, amit adni tudtál, hanem amit adni akartál nekem. És most úgy szeretlek, hogy belehalok. Belehalok a hiányodba, a kitaszítottságba, az eldobottságba. Nélküled semmi vagyok, a napok, a hetek nélküled csak az idő martalékává válnak, egyik perc követi a másikat és én nem vagyok jelen. Várom, hogy teljen az idő, hogy újra lássalak. Minden lélegzetvétel nélküled feszíti a mellkasom, mintha minden egyes légvételnél éles kés hasítana belém. Haldoklom, de nem enged el a test, csak elvisz a határig. A halált kívánom nélküled, mert emlékként bennem él, hogy milyen élni veled…

Könyörgöm, engedj el! Hagyd, hogy elmenjek, hogy semmivé váljon az elmúlt egy év! Hagyd, hogy elfeledjem, ki vagy Te s kivé lettem én. Hogy visszataláljak az önmagamhoz.

Hogy újra valaki lehessek egymagamban is, majd valaki más oldalán. Mert Neked nem kellek, tudom már, de így belehalok. Könyörgöm, ha nem tudsz szeretni, dobj el, küldj el, tégy valamit, hogy gyűlölni tudjalak! Tégy olyat, hogy ne magam gyűlöljem, amiért kevés voltam Neked…

A felkészítés igazából még hasznosnak is bizonyult. Segített Annának rendbe raknia magát kicsit érzelmileg. Gábor ugyanúgy feltűnt és eltűnt, de a lánynak annyi dolga volt, hogy nem ért rá szomorkodni emiatt. Ahogy tanult és telt az idő, valami megváltozott benne. Ez a változás valószínűleg látványos lehetett, mert tapadtak rá a pasik. Gábor is megjegyezte, hogy kivirult és kérdezgette ennek okáról, de lány mindig sejtelmes mosollyal válaszolt. A férfi azt hitte van valakije, erre ellentámadásba kezdett. Nyíltan flörtölve telefonált, amikor együtt voltak és elmondta, hogy találkozgat mással is. Elmesélte, milyen randikra viszi a másik nőt, majd mindig közölte, hogy egyelőre nem komoly és szólni fog, ha az lesz. Egy alkalommal kiborította Annát ezzel, de a felkészítésen megnyugtatták, hogy ez egy játék és ne reagáljon. Élje ugyanúgy tovább az életét és viruljon csak tovább. Belül engedje el a férfit, ez lesz számára a legjobb védelem. Miután végiggondolta, arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbálja betartani a tanácsoltakat, neki is így lesz a legkönnyebb. Nem hívta többé Gábort, ha kereste, vagy munkára korlátozta a beszélgetést, vagy gyorsan lerázta. Észrevette, hogy minél jobban távol tartja magát tőle, annál jobban keresi a másik.

A munka remekül haladt, Daniról viszont nem hallott az Itarno hotelbeli találkozásuk óta. A száma kikapcsolva, a munkahelyén azt mondták, felmondott. A felkészítésen megpróbált kérdezni felőle, de leintették, hogy minden rendben vele, ne érdeklődjön utána a továbbiakban.

Egy nap megkérdezte, randizhat-e mással. Katalin széles vigyorral a fején bőszen bólogatott.

– Persze. Itt az ideje. Ez azt mutatja, hogy nyitott valami újra és sikerül végre elengednie Istváni urat. Nagyon hasznos lenne, több szempontból is. Egyrészt kívülállóként tudja majd kezelni, másrészt maga is megnyugszik kicsit.

– De hát eddig a dühömre apelláltak.

– Már nem szükséges, csak hátráltatná a munkában.

– És mi lesz, ha szerelmes leszek valaki másba és ki akarok szállni?

– A józan belátására lesz bízva a döntés. Ha nem akar segíteni, nem tudjuk erőltetni. De bízom benne, hogy mire az Ön tényleges boldogsága beköszönt, nem is lesz szükség rá, hogy ezen gondolkodjon. Természetesen nem fogjuk kényszeríteni semmire sem. Szóval randizzon csak, érezze jól magát, ha teendője lesz, úgyis azonnal értesítjük. És gondoljon csak bele, ha Istváni úr megtudja, megüti a guta!

Hm, hát innen fúj a szél. Anna azon gondolkodott, vajon Katalin miért gyűlöli ennyire Gábort. Valószínűleg nem személy szerint Gábort utálja, inkább azt a férfitípust, amelyiknek az egyik „jeles” képviselője. De hiszen akkor ő pedig egy áldozat típusú nő! Vagy egész egyszerűen csak végtelenül ostoba. Úgy döntött itt az idő, vége az önsajnálatnak és a szomorkodásnak, pozitív visszacsatolásokra van szüksége. Kérte, hát kapott. Az Univerzum hamar küldött is egy számára alkalmasnak tűnő férfit. Egy barátnője mutatta be őket egymásnak, szinte azonnal egy húron pendültek. Zsombor kedves volt és művelt. Szomorú szemei mélységről és sérülésekről árulkodtak, ennek ellenére remek humorral áldotta meg a Sors. Múzeumba mentek, a férfi széleskörű tájékozottsággal rendelkezett. Anna észre sem vette, hogy milyen gyorsan telik az idő a társaságában. Főztek egymásnak, hasonló volt a zenei ízlésük és mindketten szerettek nagyokat beszélgetni. Zsombor nem tűnt olyan típusúnak, aki ajtóstul ront a házba, bár néha meglapogatta, megérintette Annát, de már túl a harmadik randin sem mutatott abba az irányba semmi, hogy ebből szex lesz. A lány már-már kezdte azt hinni, hogy nem is tetszik a pasinak, amikor az Annánál töltött este során kibújt a szög a zsákból. Zsombor nem heverte ki az előző nő okozta csalódást és egész este erről panaszkodott. Anna rémesen érezte magát és rájött, hogy a férfi, csakúgy, mint ő, próbál felállni. Nem egy fázisban voltak, hiszen ő már nyitott volt valami újra, valami szépre, míg Zsombor még nyalogatta a sebeit és csupán egy támaszra, egy barátra volt szüksége. A harmadik együtt töltött este után, elmenetelét követően Anna úgy döntött, ebbe nem megy bele. Kedvelte a férfit, tetszett is neki, de nem erre volt szüksége.

Egy Férfit akart, aki őrá vágyik. Közben feltűnt az életében egy régi barátja, akivel mindig nagyon szerették egymást, de nem voltak szerelmesek. Elkezdett vele találkozgatni és élvezte a társaságát. Jókat szövegeltek, nézték a csillagokat. Együtt főztek, és elkezdtek megtanulni együtt aludni. Az együtt alvás sarkalatos pont volt Anna életében. Úgy tartotta, hogy nem ismered a másikat, amíg nem aludtál vele. Sokmindent elárul valakiről, hogyan alszik együtt valakivel. Anna szerette nézni a másikat álmában, szeretett arra ébredni, hogy valaki nézi őt álmában. Érezni, ahogy a másik átöleli, magához húzza. Figyelni, hogy mocorog, lélegzik, mennyit mozgolódik az éjszaka során. Látni, hogyan ébred, mennyi idő kell, hogy magához térjen reggel. Atival nem volt egyszerű feladat együtt pihenni. Ontotta magából a meleget, ráadásul egész éjjel forgolódott, nyüzsgött. Az első közös éjjelükön egyikük sem aludt egy percet sem. Az elejétől kezdve vonzódtak egymáshoz, de csak sokadjára került sor a szexre. Igazán furcsa élmény volt Anna számára. Egészen más elképzelésekkel mentek bele Atival, a pasi lelkizős volt és kényeztetni szerette volna Annát. A lány inkább az alárendelt, férfiakat kényeztető szerepet kedvelte, szokatlan volt számára az a fajta lágyság és odaadás, amit Ati képviselt. Ha orális szexről volt szó, Anna inkább csinálni szerette, felizgatta, ahogyan egy férfi belekeményedik a szájába, míg Ati órákon át kényeztette a lányt a nyelvével. Annyira másképp látták a világot, másképp élték meg a közelséget,hogy nem látott rá reális esélyt, hogy ebből bármi maradandó lehet.

Próbálkozott tovább, sokszor azon gondolkodott, hogy mennyi férfit engedett már be az ágyába, néha nehéz volt felidézni a vezetéknevüket is. Bezsebelte a kedves bókokat, az elismerő pillantásokat, de Gábor időről időre jelentkezett és úgy tett, mintha mi sem történt volna, felkavarva ezzel a lányt.

Egy nap felhívta és feltette a rég várt kérdést:

– Mit csinálsz ma este? Elvinnélek randevúzni.

Érte jött, pontosan érkezett. Anna két órán át készülődött, felvette a kedvenc virágos ruháját, szolid sminket tett fel és haját lágyan kibontva hagyta a vállára omlani. Könnyű kora nyári este volt, a férfi kinyitotta a kocsiajtót és besegítette az autóba. Semmitmondó, könnyed társalgást folytattak egész úton, Gábor csillogó szemekkel nézett rá. A várostábla elhagyásakor Anna érezte, hogy valami nagyon különleges meglepetésben lesz része. Egy vidéki kúriára érkeztek meg a Balaton északi partján. A zárt udvaron egyetlen asztalon várta őket teríték, virággal, romantikus megvilágítással. A sarokban szalonzenét játszottak, a hely hangulata csodás volt.

– Köszönöm. Mindig erre vágytam. –mondta Anna.

– Örülök, hogy boldognak látlak. Szeretek veled lenni. Beszélgetni.Bármiről. Hiányoztál.

Abban a pillanatban Anna szíve megszakadt. Két felnőtt, egyedülálló ember időtlen idők óta szenved, és amikor eljött a pillanat, hogy egyformán szerethetnék egymást, a lány árulóvá vált. Egy könnycsepp csorgott végig az arcán. Gábor betudta a meghatottságnak, mosolygott, de nem reagált rá. Elégedetten dőlt hátra és hanyagul intett a pincérnek az étlapért. Csendesen, jó hangulatban megvacsoráztak, majd Gábor felállt és kézen fogta őt. Lassan táncoltak, szavak nélkül. Így ringatóztak hosszú perceken át, amikor Gábor a lány szemébe nézett.

– Kérhetek tőled valamit?

– Persze. Bármit.

– Írj nekem egy szerelmeslevelet.

– Ezt nem értem.

– Nem tudom, hogy mi zajlik benned. Nem tudom, mit érzel, nem tudom, mit érzek én. Egyik pillanatban menekülök, messzi távolba futnék, mert megijeszt a függőség, amit megélek. Megijeszt, hogy meglátlak, és azonnal megkívánlak, majd azon kapom magam, hogy a hátam közepére kívánom az egészet. Éltem már házasságban, kapcsolatban és nem voltam szabad. És most azt teszed, amit kérek tőled, hagysz elmenni, hagyod, hogy szabad legyek. Ezt kértem, de ilyenkor nem tudom, benned mi zajlik. Nem is gondolsz rám ezekben az időszakokban, nem is hiányzom? Másokkal találkozgatsz, azt mondod, elfogadod a döntésem, közben lazán építed újra az életed. Másrészt te vagy az egyetlen, aki megért, aki a barátom. Amikor más nőkkel vagyok, eszembe jutsz. Tudni akarom mi ez.

– Most aztán tényleg nem értelek. Nem akarsz velem lenni, de kizárólagos jogot formálsz az életemre?

Anna végtelenül dühös lett. Nem ezt várta, azt hitte a férfi félre tudja tenni mérhetetlen Egóját legalább egy rövid időre. Az este további részében mély hallgatásba burkolóztak. A lány értékelte, hogy Gábor őszintén elmondta, mit érez, de szomorú lett. Azt hitte, hogy azért hozta el, mert szereti, de valójában az este megint Róla és az ő igényeiről szólt. A visszaút is némán telt. Megérkezve a férfi kérdés nélkül követte a lányt a lakásába, belépésüket követően a falnak támasztotta, le sem vetkőztetve kezdte el dugni. Dühödt, szenvedélyes szex volt, rövid és minden érzékiséget nélkülöző. Amikor Gábor végzett, visszahúzta sliccét, bement a fürdőbe, kezet mosott, majd zsebre rakta a telefonját.

– Jó éjt, Édes.

– Jó éjt. Köszönöm az estét.

– Nincs mit, igazán élveztem.

Kilépett az ajtón, Anna elsírta magát. Felnyitotta a laptopot és megírta a levelet.

Egy Anna által jól ismert irodaház negyedik emeletén vártak rá. Útközben bevillant neki egy egyetemi barátnője egyik gyakran hangoztatott mondata a puskázásról, miszerint minél jobban szem előtt vagy, annál jobban el tudsz tűnni. Valahogy így volt ez most is, hiszen Anna, bár többször járt ebben a csillogó üvegpalotában, sosem gondolta volna, hogy egy komplett kiképzőközpontot rejthet. Az aulában egy mogorva negyvenes fickó ücsörgött az információs pultban, belemélyedve könyvébe, amit újságpapír borított.

Én is így szoktam a könyveket védeni. Főleg a kíváncsi pillantásoktól. – gondolta a lány, s elmosolyodott, amikor eszébe jutott mi rejtőzhet a gyűrött papír alatt.

Az őr személyes sértésként élte meg, hogy kizökkenti valaki a történetből, így Annát épp csak egy biccentésre méltatta, majd fejét a lift felé fordítva jelezte neki, hogy mehet. A lány pontosan érkezett, mint mindig. Kiszállt a negyediken, s kereste az ügyvédi irodára vonatkozó kiírást. Bekopogott, majd belépett. Egy fiatal szőke nő nézett fel rá a széles pult mögül, majd bemutatkozásra nyújtotta kezét. Erőteljes, magával ragadó személyiség lehet, gondolta Anna a lány izmos szorítását érezve. A szőke bekísérte egy antik bútorokkal berendezett irodába, majd magára hagyta. Pár perc várakozást követően belépett az előző nap megismert férfi. Meglepő módon, széles mosollyal és közvetlen hangnemben köszöntötte Annát.

– Kezicsókolom! Hát eljött? Na, jó-jó, ez egy hülye kérdés volt, persze, hogy eljött… hiszen látom. Örülök neki, higgyen nekem, jó döntést hozott. Ez az egyetlen járható út.

– Én inkább úgy éreztem a tegnapi beszélgetésünk során, hogy Ön nem hagy nekem más választást. Már-már a fenyegetés és a zsarolás határát súrolta.

– Ne legyen ilyen szigorú. Én csak rávilágítottam egy helyzetre, amit véleményem szerint Ön nem jól mért fel. No de lépjünk túl ezen, a lényeg, hogy Ön nem egy buta nő, nagyon szépen eljutott az agyáig a mondanivalóm, hiszen itt van. Kezdjünk is rögtön hozzá.

A férfi hátralépett az egyik szekrényhez és kihúzott egy könyvet, mire a könyvespolc kifordult és egy neonnal megvilágított folyosóra léptek be. Anna követte a férfit és közben hangosan felnevetett.

– Mi olyan vicces?

– Ne haragudjon, de ez olyan gagyi. Mintha valami zsé kategóriás amerikai krimiben lennénk.

– Tudja, néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Ez egy annyira ócska trükk, hogy senki nem gondol rá, hogy van még olyan amatőr, hogy ezt a rejtett ajtós dolgot alkalmazná. Pont ettől ennyire zseniális.

A férfi – akinek a nevét Anna még mindig nem tudta – önelégülten vigyorgott és egyenletes tempóval továbbhaladt a folyosón. Az egyik ajtó előtt hirtelen megállt, mindenféle jelzés nélkül, Anna majdnem fel is kenődött a hátára.

– Itt volnánk.

Nagy, neonnal megvilágított iroda volt. Két szék, egy asztal, mappák az asztalon. Némelyiken saját, némelyiken Gábor monogramját vélte felfedezni, mindegyiket egy-egy számsor követte. A férfi kihúzta az egyik széket és intett a lánynak, hogy foglaljon helyet. Ekkor egy középkorú, szürkének ható nő lépett be. A férfi csöndben kisurrant, szót sem váltva a belépővel. Mintha ott sem lett volna.

A nő leült Annával szembe és bemutatkozott.

– Üdvözlöm, a nevem Katalin. Örülök, hogy eljött. Remek döntés.

A lány csöndben figyelt. Nem szólt egy szót sem, rezzenéstelen arccal hallgatta, ahogy a nő beszél. Egy pillanatra sikerült is kizökkentenie, mert a nő arcán megjelent egy „na mi van már?” kifejezés, de épp csak egy pillanat lehetett, és azonnal észre is vehette magát, mert sietve folytatta mondandóját.

– Szóval. Ne gondoljon nagy akciójelenetekre, mint a filmekben. Nem lesz szüksége fizikai kiképzésre, vagy kémkedési alapismeretek elsajátítására.

Itt elengedett egy halvány mosolyt, ami megtörte az arcára gondosan felhelyezett addig inkább vicsorgásnak tűnő vigyort.

Jajj, de elégedett vagy magaddal, Anya – gondolta magában Anna, és az ő képére is kiült egyfajta nyugodt vigyor. Katalin valószínűleg elismerésként értékelhette a dolgot, mert engedett feszes tartásából és kicsit hátradőlve folytatta.

– Azt, hogy Önt is és Gábort is jó ideje lehallgatják, már rég tudja. Ez kiderült a beszélgetései során.

– Ne haragudjon, hogy közbevágok, nem szeretném félbeszakítani, de kérdezhetek valamit?

– Persze. Ez egy beszélgetés. Boldoggá tesz, ha aktív.

Nah, hát van, akit könnyű boldoggá tenni. Irigylésre méltó állapot. Anna belül forrongott, de igyekezett minden erejével arra koncentrálni, hogy a nyugalom látszatát keltse. Kis hatásszünetet tartott, majd nagyon halkan megszólalt.

– Mit jelent, hogy lehallgattak? Kik? Mióta? Miért? És ha többes szám harmadik személyben beszél, honnan ismeri a lehallgatott anyagok tartalmát? Ha pedig ismeri, miért ez a felelősséghárítás? És Istváni úr magának csak így egyszerűen Gábor? Mondja, Önök közeli viszonyt ápolnak?

Mindezt csendesen, ütemesen és érzelmet nem mutató arccal. Katalin agya egy pillanat alatt durrant el. Ez volt a cél. Anna nagyon jól felismerte azokat az embereket, akik csak megjátszották a profit, de valójában könnyen kibillenthetőek voltak a szerepeikből.

Egyrészt mert sokszor ő maga is gyakorolta a módszert és bár belül nem volt magabiztos, kifelé igyekezett ezt sugározni, másrészt, mert a legjobbtól tanult. Gábor így élt. Szerep-szerep hátán, kifelé szikla, belül pihe. Anna bizonytalanságait is hamar leleplezte, és megtanította a lányt azokra a módszerekre, amelyek használatával egy tárgyaláson fölényben maradhat. Egyszóval az életben maradásra.

– Na idefigyeljen! – csattant fel Katalin. – Maga azért van itt, mert egy olyan ember cicamicája, aki reflektorba kerülhet a közeljövőben. Azt ne higgye, hogy olyan rémesen fontos ember. Mindazonáltal nem ártana tisztán látnia, hogy nem csak a karrierjével játszik, ha Gábor, ó bocsánat, Istváni úr belekeveri a piszkos kis ügyleteibe, hanem a szabadságát is kockára teszi. Itt már majdnem maffiáról beszélünk. Nem csak egy kis susmusról van szó, hanem szövevényes és magas körökbe mutató bűnhálózatról. Magának fogalma sincs róla, hogy milyen emberrel van együtt.

– Ne haragudjon, hogy ismét kérdéseket teszek fel, de érzek némi ellentmondást mindazokban, amit felvázolt az imént. Azt mondja, de javítson ki, ha nem jól értettem valamit, hogy nincs más választásom, mint hogy kémkedjek a saját szeretőm után. Mert ha nem teszem, meggyanúsítanak olyan dolgokkal, amikről, az Ön állítása szerint fogalmam sem lehet. Jajajj, hát tudja, én genetikailag szőke vagyok, ez a barna haj csak mesterséges intelligencia. Segítsen hát megvilágosodnom, ez most egy nyílt zsarolás?

Második esetben már működött Katalin önkontrollja. Nem csattant fel, nem is vett fel különösebb szemkontaktust Annával. A messzibe révedve, ugyanazzal az erőltetett vigyorral a fején válaszolgatott a kérdésekre sorban, mint egy gép. Újra szürkének hatott, ijesztőnek is kicsit talán Anna számára, de ismerte ezt a módszert is. Az ember elrejtése – Gábor csak így emlegette, és mindig óvta tőle Annát, mondván, nem lenne hiteles, hiszen annyira bájos vonásai vannak.

– Nos, kedves Anna, pontosan megértett mindent. Nincs más választása, nem tud mindent, de eleget ahhoz, hogy meg lehessen gyanúsítani. Nem zsarolásról beszélek, hanem tényekről.

– Mi lenne, ha egész egyszerűen megszüntetnék minden kapcsolatot Istváni úrral? Elvégre csak a szeretőm és már előfordult, hogy szakítottunk. Akkor újra élhetném a nem fontos kis szürke életemet és elfelejthetnénk ezt a kínos beszélgetést is.

– Megteheti, de semmi sem lesz ugyanolyan és ezt maga is nagyon jól tudja. Egyrészt mert ezzel nem mentesíti magát mindazon el nem hanyagolható tény következményei alól, hogy egy feltételezett maffiózó barátnője volt hosszú időn át. No jó, vannak az embernek rossz választásai. De ott van még a másik ok.

Most Katalin tartott hosszabb szünetet. Talán azt várta Anna visszakérdez, de nem ismerte a lány kitartását és makacsságát. Inkább húzott egyet a száján és folytatta.

– Maga szereti azt az embert. Úgy szereti, hogy majd belehal. És ő nem szereti magát. Kínozza, bántja, gyötri a lelkét. A nők nagy része már elhagyta, elküldte volna, de maga nem. Maga rajong érte, várja őt, eltűri, hogy újra és újra megalázza magát. És azt hiszem, itt a pillanat, hogy bosszút álljon mindenért. Azon, aki bántotta. Nem más férfiakon, hanem pontosan azon, aki megérdemli, hogy egyensúly legyen ebben a kapcsolatban. Egyébként, jól emlékszem, hogy Mérleg a csillagjegye?

Ez aljas volt. És célba talált. Anna bólintott és a továbbiakban figyelmesen hallgatta a nőt. Úgy döntött nincs értelme ellenállni. Katalin elmondta az elkövetkezendő hetek programjait, felvázolta mi is fog történni, hogyan kell a lánynak „tréningre” járnia, milyen viselkedéssel kell reagálnia Gábor ügyeire és viselkedésére. Nem tűnt bonyolultnak, a beszélgetés végén kedélyesen elköszöntek és Anna elhagyta az épületet.

Fejében folyamatosan kavarogtak a gondolatok. Nem tudta eldönteni, hogy Gábor vagy Dani keverte-e bele ebbe az egészbe. Nyilvánvalóan Gábor volt az, aki nagy játékosként nem szólt, hogy mi történik a háttérben, de Anna szerette volna hinni, hogy azért tette, hogy megvédje őt. Olyan jó volt nem tudni semmiről. Az elmúlt hetekben többször szóbahozta ugyan a témát, de csak érintőlegesen, alapvetően nem avatta be a lányt a futó ügyeibe. Anna mindig úgy vélekedett az ilyesmiről, hogy őt érdekli a másik munkája, de azt, hogy Gábor mennyit szeretne ebből megosztani vele, az az ő dolga. Felnőtt, el tudja dönteni, mi az, amit elmondhat és mi az, amit nem. Azt érezte, hogy a férfi feszült és nyomasztja valami, de nem erőltette a kérdést. Biztosította afelől, hogy támogatja mindenben, és ha szeretne beszélni róla, rendelkezésére áll, de sajnálta azt a kevés időt, amit együtt töltöttek, arra pazarolni, hogy

faggatja arról mi baja. Látszólag ez mindkét fél számára kellemes állapot volt; Anna biztosította számára a zugot, ahová elbújhatott a világ elől, a leszállópályát, ahová mindig visszatérhetett.

Ez a mai is egy ilyen „hazatérés” lehet, de Anna nem volt felhőtlenül boldog. Miután Danival beszélt, hazament és szembe kellett néznie azzal, hogy egy olyan embert engedett be az életébe, a szívébe, a lakásába és nem utolsósorban az ágyába, akit egyáltalán nem ismer. Valahol belül, mélyen, érezte, hogy ez az egész nem lehet igaz, de a Dani által elmondottak logikusnak tűntek, s mintha egy puzzle eddig szétszóródott darabjai kerültek volna helyükre, úgy tisztult benne egy kép. Egy másik kép, mint ami eddig élt a lelkében Gáborról.

Állt a tükör előtt, és azon gondolkodott, hogyan nézzen most a férfi szemébe. Hogyan feküdjön le majd valakivel, akiről már mást gondol, mint pár órával ezelőtt. Megígérte Daninak, hogy nem mond el senkinek semmit, leginkább Gábornak nem. De Dani nem tudta, hogy a férfi más szerepet tölt be az életében, mint egy egyszerű kollega. Nem tudta, hogy a lánynak nemcsak a szakmai érdeklődését és az agyát piszkálta most meg, hanem a szívét is. Nemcsak a munkáját érintették az újonnan kapott információk, hanem a magánéletét is. Összeszedte minden erejét és gyorsan tatarozásba kezdett. Zuhany, haj, smink. Magára kapott egy alig takaró fehérneműt, csipkeharisnyát, és engedett egy kád vizet. Meggyújtotta a lakásban a gyertyákat, tudta, hogy nem sok ideje maradt, ha szexről volt szó, Gábor sosem késett. Minden más esetben igen, de ha érdekei úgy kívánták, képes volt pontosan érkezni. Csodás politikus válna belőle. Egészen addig, amíg megkapta, amit akart, úgy viselkedett, ahogyan azt a másik fél legmerészebb vágyálmaiban sem képzelte volna. Amikor elérte célját, éles váltás következett, a másik pedig ott állt kisemmizve, megalázva, értetlenül…

A lány nem tévedett, a férfi már csengetett is. Lazán lépdelt be a lakásba, kezében egy doboz bonbonnal. Anna nyugodtan konstatálta magában, hogy a benzinkúton vette. Igyekezett örülni neki, bár ennél személytelenebb ajándékkal nem is állíthatott volna be. Ráadásul diós… Anna gyerekkora óta utálta a diót és enyhén ugyan, de allergiás is volt rá. Többször említette már a férfinak, de az általában nem figyelt rá. Most újra elöntötte hastájékon az a furcsa érzés, amit annyiszor érzett a közelében. Mintha egy láthatatlan kéz gyomorszájon vágná és ő csak tehetetlenül, kiszolgáltatottan tűrné, ahogy bántják.

– Szia! Hű, de jó ez a szerelés! Na, hát ezt már szeretem. Hoztam Neked csokit, hogy fölnyomjam a boldogsághormonjaid!

– Köszönöm. Nyomd föl másképp.

– Mi ez a rosszkedv?

– Nem vagyok rosszkedvű. Gyere beljebb. Milyen utad volt?

Gábor elkezdett mellébeszélni. Anna már könnyen felismerte, hogy mikor hazudik, vagy hallgat el valamit. Ezek a külföldi utak mindig gyanúsak voltak, de a lány diszkréten kezelte a dolgot. Mint általában Gábor egyéb dolgait is. Valójában nem is ismert magára a férfi életének megítélését illetően. Hiszen soha ilyen türelmes és megengedő nem volt még senkivel. Egyetlen zokszó nélkül tűrte hónapokon keresztül, hogy Gábor átlátszó ürügyekkel és történetekkel szúrja ki a szemét. Nem háborgott, nem kérdezgette őt idejéről,  programjairól. Megtanult örülni a jelenlétének és annak az elvitathatatlan ténynek, hogy hozzá tér vissza újra és újra. Igyekezett a legtöbbet megadni neki, még akkor is, ha tudta, a férfi szűkre szabja eszköztárát. Erősen megkötötte Annát abban, hogy miben lehet a társa. Többször kifejtette, hogy semmilyen érzelmi kötése nincs irányába és igénye sincs semmi ilyesmire. Ennek ellenére megosztotta vele – és állítólag csak vele – az érzéseit, nyomasztó élményeit, múltjának egyes részeit és álmait. Örömét és bánatát színesen és szemléletesen mesélte el, Anna mindig azt érezte ilyenkor, hogy része a férfi életének. Máskor teljesen bezárkózott, és csak hosszú hetek múltán mondta el mi bántja. Nem engedte Annának, hogy közös programokat szervezzen és ő maga is csak ritkán tett ilyesmit. Szerettek nagyokat beszélgetni, elfilozofálni az Élet nagy kérdésein, zenét hallgatni, másokat elemezni. De valahogy nem éltek meg együtt dolgokat, sokszor nevettek is magukon, hogy olyan, mintha verbálisan pettingelnének. Valós közös felületként maradt tehát a szex. Anna nagyon igyekezett, hogy egyszerre legyen bensőséges és izgalmas minden találkozásuk Gábor számára, kényeztette és feldobta a férfit. Most is erre készült, de valahogy benne motoszkált egy nyugtalanító érzés, hogy ki ez az ember, akit most újra kielégít. Eddig mindig félretette kérdéseit arra a pár órára, amit együtt töltöttek, de most ott kavarogtak benne feltartóztathatatlanul. És Gábor már megint, sokadszorra, eljátszotta a megszeppent kisfiút. Anna úgy érezte, sosem tudja ezt elfogadni. Ő ahhoz volt eddig szokva, hogy ha belép hozzá egy férfi, aki kívánja, akarja őt, szinte felkeni a falra. Megfordultak néhányan az ágyában, de soha senki nem volt ilyen szeretetre éhes és basáskodó, mint Gábor. Ez nem a szenvedély hiányát jelentette, csupán tartotta magát a kényeztetés jogához. És bár Anna szívesen kényeztette, újra és újra megütközött ezen a hozzáálláson. Néhányszor szóvá is tette viccesen:

– Nem vagy te Himalája, hogy meg kelljen másznom…

Gábor ilyenkor rendre megsértődött. Vagy elkezdett duzzogni, vagy háborogni. Mindkettő az összebújás kezdetének eltolását és egy félórás lelkizést eredményezett, így egy idő után Anna inkább hallgatott. Most is így történt. Gábor laza bevonulását és útjáról történő ködös meséjét egy csendes és távolságtartó pár perc követte. Ilyenkor mindig ugyanaz a koreográfia zajlott le. Anna megunta ezt a szerencsétlenkedést és odalépett a férfihoz. Ha az – ritkán – végigvetette magát a már jóelőre szétnyitott ágyon, Anna ráült vagy ráfeküdt. Elkezdte simogatni, csókolgatni, így sikerült néhány perc alatt feloldania. Megpróbálta kétszer, hogy nem teszi meg a lépéseket felé. Egyszer szex nélküli, majdnem kínos este lett az eredménye, amikoris a férfi pár óra fetrengés és szövegelés után hazament. A második ilyen alkalommal Anna melléült és olvasgattak, beszélgettek, de a lányt annyira feszítette belülről a vágy és a mérhetetlen düh, amiért a férfi nem mozdul rá, hogy egy óra után feladta.

Most sem volt ez másképp. Elege lett Gábor passzivitásából.

– Mi ez az illat rajtad?

– Az út pora.

Imádták egymás szarkasztikus humorát és a rövid mondatokban pattogó feszültséget. És Anna tudta, hogy ezen semmi sem változtathat. Az sem, amit ma tudni vélt róla.

– Nem, ez a bőröd illata… imádom.

Aztán elkezdődött a szokásos koreográfia. Megcsókolta férfit, hosszan beszívta illatát és mosolyogva kezdte el lehámozni róla a ruhát. Gábor hagyta, csak néha nézett a nőre, segített neki levenni a pulóvert és az inget. Anna sosem értette, hogy miért egyben húzza le magáról, többször szóvá is tette, hogy hagyja meg neki a kigombolás örömét. Ilyenkor a férfi ráhagyta a vetkőztetést egy részét, de rendre újra maga kapta le cuccait. Anna mindig tudta, hogy egy férfi és egy nő másképp látja a világot, így igyekezett a vágyakozás jeleként értelmezni ezt a számára furcsa szokást.

Ma valahogy türelmetlenebb volt, mint máskor. Egyszerre feszítette belülről a vágy, valamint a kapott információk tükrében a düh és a tehetetlenség. Gábor érezte ezt és meg is kérdezte, mi bántja.

– Te és a viselkedésed. Ahogy bánsz velem.

– Ezt már annyiszor megbeszéltük. Részemről csak és kizárólag a szexről szól köztünk minden.

– Nem erről van szó. Más, illetve mások is vannak az életemben, akik csak egy jó dugásra jönnek. De legalább emberileg megtisztelhetnél azzal, hogy nem az utolsó percben jelented be, ha közbejön valami, miközben már napokkal azelőtt rászerveztél a megbeszéltekre. Szexről szól minden, de ha én kívánlak meg, és vetem fel, hogy kefélj meg, akkor persze kéreted magad, mint egy szűzlány. Komolyan, nem is értem, mit gondolsz magadról. És magam sem értem … hogy mi mindent eltűrök neked.

– Akkor miért van, hogy mégis újra és újra itt vagyok, és még élvezed is… ? Nem is egyszer, általában.

Kaján vigyor jelent meg az arcán, amitől Anna minden más esetben, minden más alkalommal elnevette magát és elszállt a dühe. De most másképp volt ez is.

– Több oka van, amiért újra és újra hagyom magam megalázni általad. Egyrészt mert kívánlak, másrészt mert Veled ellentétben, nekem igenis van érzelmi kötődésem az irányodba. Tudomásul vettem, amiket mondtál és azt hiszem, tartom is magam a megállapodásunkhoz. Nem követelőzök, elfogadtam, hogy ennyit akarsz tőlem. Tudom, hogy nem nézel semmibe és csak egy lyukat látsz bennem. De az én időmmel ne játssz. Nőként nem háboroghatok, de emberként nem engedhetem, hogy tovább szórakozz velem. Nem az a baj, hogy nem szeretsz, hanem az, hogy megalázol. Semmi szükség nincs erre. Meg lehet ölni a szerelmet. Minden nappal, amikor nem jelentkezel, egyre távolabb kerülünk egymástól. Tudom, hogy ez neked nem számít, de minden reggel, amikor nélküled ébredek, eszembe jut, hogy egy illúzióban élek. Hogy ami történik, a fejemben történik csupán és nem valós semmi sem belőle. Amikor pedig úgy érzem, hogy van erőm kikerülni a hatásod alól, van erőm elengedni Téged és újra visszaszerezhetem az önbecsülésem, újra feltűnsz, keresztülviharzol az életemen és úgy teszel, mintha mi sem történt volna. Elmondod, miket élsz meg, elmeséled a programjaid az élményeid, én is megosztom Veled a dolgaim, miközben egyetlen dolgot sem élünk meg együtt igazából.

Gábor hallgatott. Nézte a nőt és talán most először nem zárt be azonnal. Utálta a lelkizést, ha nem róla és az ő lelkéről, érzéseiről volt szó. Minden olyan esetben, amikor nem ő állt az események középpontjában, érzéketlenül reagált vagy nem is reagált. Ez utóbbi talán néha még szerencsésebb is volt. Most is ezt a megoldást választotta. De valahogy másképp tette, mert bár szavakkal nem adott visszajelzést, most nem azzal a merev, üres tekintettel meredt rá, mint máskor. Figyelmesen végigmérte minden porcikáját, arcának minden egyes részletét, szemének összes árnyalatát. Nézte csendben, miközben a lány mondta a magáét, kiadva elkeseredett dühét, az elmúlt hónapok óta rárakódott és befele szorított összes csalódottságát.

Amikor Anna befejezte mondanivalóját, a férfi átölelte és minden ugyanúgy ment tovább. Első alkalommal fordult elő, hogy a lány kiállt magáért, de azon az estén nem ért el áttörést. A férfi csakúgy, mint eddig, a szexet követően szövegelt egy órát majd felállt, felöltözött, és lelépett. A lány ugyanúgy ott feküdt, fizikailag kielégülve, lelkileg kisemmizve.

Anna agyába ilyenkor mindig ugyanaz a gondolat fészkelte be magát: épp a pénzt nem tette le az asztal sarkára…

Ezen az estén társult ehhez egy új gondolat is.

– Holnap kilencre mennem kell a felkészítésre.

Pontosan érkezett a megbeszélt helyre. Anna mindig pontos volt és rosszul viselte mások pontatlanságát. Dani pedig erről volt híres. Anna rágyújtott, gondolta úgyis ráér.

Csodálkozott a helyszínválasztáson. Eddig valahányszor elmentek együtt valahová, az mindig valamelyik felkapott étterem vagy szórakozóhely volt. No de egy hotel? Eldugva a város szélén, mindentől és mindenkitől messze, homályos kapualjjal?

A következő meglepetés akkor érte, amikor megérkezett Dani. Majdnem pontosan. Pár perc késéssel futott be, Annának még elszívni sem volt ideje a cigijét. Meg is kapta érte a magáét.

– Jaj, ez a cigi! Még mindig szívod ezt a vackot? Miért kell ez?

Amióta Dani lerakta a cigit, a dohányzás elleni küzdelem élharcosa lett…

– Helló! Én is örülök, hogy látlak! Szokatlanul pontosan.

Anna mosolya elárulta, nem vevő a férfi dohányzással kapcsolatos megjegyzéseire. Dani nem feszegette tovább a dolgot, helyette inkább végigmérte a lányt. Anna magas volt és sudár, de most valahogyan áttetszőbbnek hatott, mint legutóbbi találkozásukkor.

– Jézusom, megint fogytál?

Anna utálta ezt a témát. Gyermekkorában gurult, kamaszkorában gurult, fiatal felnőttként gurult. Óriási erőfeszítésébe került lefogyni, megtartani a súlyát és kialakítani egy olyan életmódot, ami ezekben segítette.

– Ne tedd ezt velem Te is! Mostanában valahogy mindenki ezzel izélget!

Dani persze ezen a témán is gyorsan túllendült, és már karon is fogta Annát. Sietős léptekkel a hotel bejárata felé indultak, a lány nem értette miért rohannak, de úgy érezte magát, mint aki rosszat csinált, s el kell bújnia.

A recepciós csak egy csöndes biccentéssel jelezte, hogy hol foglalhatnak helyet. A hotel halljában egy eldugott sarokban, félhomályos kis zugban, egy négyszemélyes asztal várta őket. Dani úgy ült le, hogy rálátott az ajtóra, a többi asztalra, a pultra, és a recepcióra egyaránt. Egyszóval ő mindent látott, de őket alig láthatta meg valaki.

Anna nem bírta tovább.

– Mi történik itt? Mit keresünk ebben a lepukkant hotelben, bujkálva?

– Nyugi, mindent el fogok mondani. El kellett bújnunk, szerettem volna minél diszkrétebben intézni ezt a találkozót, mert nem akarlak belekeverni semmibe.

–Ó, hát azért ahhoz képest egész jól csinálod.

Dani elmosolyodott és egy pillanatra elengedte a görcsöt, ami a folyamatos feszültségtől a gyomrán ült.

– Oké. Baj van, és a segítségedre van szükségem. Nem is annyira személy szerint a tiedre, hanem egy barátodéra. Nem nagyon tudok megbízni senkiben mostanában és talán még veszélyben is vagyok. Mármint az életem.

Anna döbbenten nézett Danira. Nem volt jellemző rá, hogy túlozna, de azért ez mégis sok egy kicsit.

– Ez most komoly? Mi ez, valami kandikamerás felvétel? Vagy újabban túl sok pszichothrillert meg összeesküvés-elméletes filmet néztél? Dani, tényleg megijesztesz…

– Nem szerettelek volna megijeszteni. De beszélnem kell valakivel, mert megőrülök ettől az egész helyzettől, amibe keveredtem. Próbáltam egy-két embert óvatosan bevonni, de valahogy túlnőtt rajtam. Az egész egy furcsa véletlennel kezdődött.

Elkezdett mesélni. Anna figyelmesen hallgatta az előzményeket és fél óra múlva már tudta, vége a nyugodt életnek.

Kicsivel később megérkezett Dani egyik ismerőse. Ötven körüli, köpcös kis fickó volt, Anna megemelkedett, hogy kezet nyújtson neki és bemutatkozzon, de Dani egy határozott mozdulattal visszanyomta a helyére. Az ismerős nem mondta meg a nevét, csak rezzenéstelen

arccal fürkészte a lányt. Anna már-már zavarban érezte magát, nem tudta mire vélni ezt a tekintetet. Nem afféle fürkészés volt, amihez hozzászokott, amikor egy férfi nőként bámulja meg, végigmérve minden porcikáját. Nélkülözött mindenféle nemi érdeklődést.

Inkább egyfajta átvilágításhoz hasonlított, ami különösen kellemetlen volt számára.

– Tudom, ki Ön, fiatal hölgy. Az a munkám, hogy tudjam.

Anna csodálkozva nézett rá, de nem kérdezett semmit. Az utóbbi időben megtanulta Gábortól, hogy a hallgatás és a kérdések fel nem tétele egy olyan tárgyalástechnikai módszer, amivel a másik nem sűrűn boldogul. De most nem egy kezdő kispályással volt dolga, így mereven néztek egymás szemébe és hallgattak hosszú percekig. Dani adta föl először a dolgot.

– Megspórolhatnánk ezt a kémfilmekből ellesett feszültségkeltő jelenetet? Nagyjából felvázoltam Annának a helyzetet, úgyhogy szerintem térjünk a tárgyra.

– Rendben. Mennyire van otthon lehallgatásban?

Anna nyelt egy nagyot.

– Gyakorlatilag semennyire. Mivel munkám kapcsolatban van a magasabb érdekekkel, volt időszak, hogy a család minden tagjának mobilját lehallgatták. Többek közt az enyémet is. De gondolom, ezt úgyis tudja.

– Igen. Most is lehallgatják. De gondolom, ezt úgyis tudja.

Úgy látszik, ez a pasi csak tőmondatokban képes kifejezni magát – gondolta Anna és elmosolyodott.

– Mi olyan vicces?

– Az jutott eszembe, hogy milyen fura, hogy ezt mondja, és nem lepődtem meg. Magam sem tudom, miért. De higgye el, nem tartom viccesnek a helyzetet. Csak kínomban vigyorgok. Csak a mobilomat?

– Amennyire én tudom, jelenleg még igen.

– Jelenleg? Még? Jézus! Dehát én csak egy unalmas kis szürke pontocska vagyok.

Most a férfi mosolyodott el. Nem szólalt meg, de mindketten tudták, hogy ezt Anna sem gondolja komolyan.

– No. Szerintem kezdjünk neki a munkának. Elmondom, mit várunk magától. Fel kell készítenem, Danit pedig meg kell védjem. Az elkövetkezendőkben Önök nem lesznek kapcsolatban, ne lepődjön meg, a fiatalembert kivonjuk a forgalomból egy időre. Önre viszont nagy feladatok várnak. Dani biztonsága érdekében a feladatairól nem most és itt tájékoztatjuk. Holnap délelőtt keressen fel!

A férfi felállt és távozott. Danival még csak kezet sem fogtak, csak egy alig látható biccentéssel búcsúztak. Anna letaglózva ült.

– Mibe kevertél bele?

– Nem tettem volna meg, ha látok más lehetőséget. De Te vagy az egyetlen, aki ismeri őt, közel áll hozzá, és akiben megbízom.

– Mit csinált?

– Még nem tudjuk pontosan, ehhez kellesz Te. De hidd el, nem kis dologról van szó. Mindenki, aki egy kicsivel is többet tudott meg, mint kellett volna, felszívódott.

-Ó, köszi szépen, tartós tejet már ne vegyek, igaz? Te meg ezek a nyomorult oknyomozó riportjaid… miért van erre szükséged? Ha mindenképpen adrenalinharcos akarsz lenni, menj siklóernyőzni! A francba is!

– Anna, kérlek, nyugodj meg. Kedvel Téged, bízik benned. Ezért mertünk megkeresni. Mert úgy gondoljuk védve vagy.

– Úgy gondoljátok? Mi ez a királyi többes? Kiket takar ez a többes szám?

– Egyelőre nem mondhatok többet. De hidd el, nem volt más választásunk. Mint ahogy neked sincs. Ha nem mi találunk meg előbb, akkor más használt volna fel információszerzésre Róla. Csak nem biztos, hogy finom módszerekkel. Így tudunk rád figyelni és meg tudunk védeni, ha bármi történne.

Anna kimerült. Gondolatai ide-oda cikáztak, miközben tompa nyomást érzett halántékán. Dani látta, hogy itt az ideje pihenni hagyni őt. Felállt, fejére hajtotta kapucniját, karonfogta és kisétált vele a buszhoz. Ahogy álltak egymással szemben, némán, a fiú megölelte őt, megfordult és szó nélkül elment.

Amikor megcsörrent a telefon, felvidult kicsit. A srác a filmgyárból ígérte, hogy fog ma csörögni. Véletlenül futottak egyszer össze egy rendezvényen és nagyon megkedvelték egymást. A pasi rendkívül jóképű volt és igencsak szórakoztató. És persze rendkívül foglalt.

Anna most nagyon örült, hogy pont ma beszélhet vele. Nem akart semmi nagyot mondani neki, úgy gondolta, semmi akut dolguk nincs egymással, mindössze jó volt érezni a figyelmét. Amikor letette a telefont, mosolygott és végigdőlt az ágyon. Milyen furán alakult az ismeretségük. Első találkozásukkor Dani nem volt hajlandó beszélni Annával. A lány sokáig nem értette miért, de aztán, ahogy elkezdte megismerni a fiút, rájött, hogy ez egy védekező mechanizmus volt a részéről. Egymás mellett foglaltak helyet a rendezvényen, és mindketten előre unták az előttük álló pár napot. Egy lógás a melóból, nagyjából ezt a fajta hozzáállást determinálják a kötelező képzések. Anna nem is értette mit keres ezen az egész oktatáson, ő nagyon peremterületén mozgott a képi kreatív munkának, de gondolta, kapcsolati tőkéjére igencsak ráfér egy kis frissítés. Belépett a terembe, persze kezdés előtti utolsó pillanatban, és meglátta a terem végében ezt a magas, szőke, jóképű és morcos tekintetű fiút. Odaballagott hozzá és megkérdezte tőle, hogy sza bad-e a mellette lévő hely. A fiú semmit nem szólt, csak flegmán rámutatott a székre. Két napba telt, mire Anna kicsikart belőle egy, az igen/nem-től eltérő választ. Valamiféle feszengés mindig volt a fiúban, amikor Anna faggatta magáról, a lány félt is, hogy nehogy félreértse közvetlenségét. Aztán szépen a helyére kerültek a dolgok a fiú fejében is és rájött, Anna nagyon kedveli őt; ennyiről szól a történet. Mindez tavaly ősszel történt, és lám, már egy éve tartják a kapcsolatot. Dani nem volt egyszerű eset. Vagy személytelenül beszélt párjáról, akivel jóideje együtt voltak már, vagy nem beszélt. A legrosszabb az volt, amikor magyarázkodott. Nem volt rá szükség, Anna jól tudta, hogy semmi joga nincs magyarázatot kérni bármi miatt is, így igénye sem volt rá. Most is, amikor meglátta Dani nevét a telefon kijelzőjén, mosolyogva konstatálta magában, hogy kap majd egy kedves és kielégítő magyarázatot arra, miért is nem tud vele találkozni a férfi. Így ment ez már vagy egy féléve.

– Kezicsókolom! Mivel vagy épp elfoglalva?

– Most zizzentem ki egy kád vízből.

– Istenem, de irigylem ezeket a délutáni merüléseidet…. No figyi,

találkoznunk kellene.

Anna elámult. Ilyet már nagyon rég nem hallott Danitól.

– Hű, hát, ööö, persze. Mindig szívesen találkozom Veled. Mikor? Hol?

– Valami diszkrét helyre gondoltam.

– Hű, ez izgalmasan hangzik…

– Azt a szexista mindenedet. Persze az ötlet, ami megfogalmazódott benned, remek, de nem erről van szó.

– Rendben. Találkozzunk akkor, amint csak lehet.

– Egy óra múlva az Itarno Hotelnél?

– Ott leszek.

– Pusz!

– Szia!