Egy Anna által jól ismert irodaház negyedik emeletén vártak rá. Útközben bevillant neki egy egyetemi barátnője egyik gyakran hangoztatott mondata a puskázásról, miszerint minél jobban szem előtt vagy, annál jobban el tudsz tűnni. Valahogy így volt ez most is, hiszen Anna, bár többször járt ebben a csillogó üvegpalotában, sosem gondolta volna, hogy egy komplett kiképzőközpontot rejthet. Az aulában egy mogorva negyvenes fickó ücsörgött az információs pultban, belemélyedve könyvébe, amit újságpapír borított.
Én is így szoktam a könyveket védeni. Főleg a kíváncsi pillantásoktól. – gondolta a lány, s elmosolyodott, amikor eszébe jutott mi rejtőzhet a gyűrött papír alatt.
Az őr személyes sértésként élte meg, hogy kizökkenti valaki a történetből, így Annát épp csak egy biccentésre méltatta, majd fejét a lift felé fordítva jelezte neki, hogy mehet. A lány pontosan érkezett, mint mindig. Kiszállt a negyediken, s kereste az ügyvédi irodára vonatkozó kiírást. Bekopogott, majd belépett. Egy fiatal szőke nő nézett fel rá a széles pult mögül, majd bemutatkozásra nyújtotta kezét. Erőteljes, magával ragadó személyiség lehet, gondolta Anna a lány izmos szorítását érezve. A szőke bekísérte egy antik bútorokkal berendezett irodába, majd magára hagyta. Pár perc várakozást követően belépett az előző nap megismert férfi. Meglepő módon, széles mosollyal és közvetlen hangnemben köszöntötte Annát.
– Kezicsókolom! Hát eljött? Na, jó-jó, ez egy hülye kérdés volt, persze, hogy eljött… hiszen látom. Örülök neki, higgyen nekem, jó döntést hozott. Ez az egyetlen járható út.
– Én inkább úgy éreztem a tegnapi beszélgetésünk során, hogy Ön nem hagy nekem más választást. Már-már a fenyegetés és a zsarolás határát súrolta.
– Ne legyen ilyen szigorú. Én csak rávilágítottam egy helyzetre, amit véleményem szerint Ön nem jól mért fel. No de lépjünk túl ezen, a lényeg, hogy Ön nem egy buta nő, nagyon szépen eljutott az agyáig a mondanivalóm, hiszen itt van. Kezdjünk is rögtön hozzá.
A férfi hátralépett az egyik szekrényhez és kihúzott egy könyvet, mire a könyvespolc kifordult és egy neonnal megvilágított folyosóra léptek be. Anna követte a férfit és közben hangosan felnevetett.
– Mi olyan vicces?
– Ne haragudjon, de ez olyan gagyi. Mintha valami zsé kategóriás amerikai krimiben lennénk.
– Tudja, néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Ez egy annyira ócska trükk, hogy senki nem gondol rá, hogy van még olyan amatőr, hogy ezt a rejtett ajtós dolgot alkalmazná. Pont ettől ennyire zseniális.
A férfi – akinek a nevét Anna még mindig nem tudta – önelégülten vigyorgott és egyenletes tempóval továbbhaladt a folyosón. Az egyik ajtó előtt hirtelen megállt, mindenféle jelzés nélkül, Anna majdnem fel is kenődött a hátára.
– Itt volnánk.
Nagy, neonnal megvilágított iroda volt. Két szék, egy asztal, mappák az asztalon. Némelyiken saját, némelyiken Gábor monogramját vélte felfedezni, mindegyiket egy-egy számsor követte. A férfi kihúzta az egyik széket és intett a lánynak, hogy foglaljon helyet. Ekkor egy középkorú, szürkének ható nő lépett be. A férfi csöndben kisurrant, szót sem váltva a belépővel. Mintha ott sem lett volna.
A nő leült Annával szembe és bemutatkozott.
– Üdvözlöm, a nevem Katalin. Örülök, hogy eljött. Remek döntés.
A lány csöndben figyelt. Nem szólt egy szót sem, rezzenéstelen arccal hallgatta, ahogy a nő beszél. Egy pillanatra sikerült is kizökkentenie, mert a nő arcán megjelent egy „na mi van már?” kifejezés, de épp csak egy pillanat lehetett, és azonnal észre is vehette magát, mert sietve folytatta mondandóját.
– Szóval. Ne gondoljon nagy akciójelenetekre, mint a filmekben. Nem lesz szüksége fizikai kiképzésre, vagy kémkedési alapismeretek elsajátítására.
Itt elengedett egy halvány mosolyt, ami megtörte az arcára gondosan felhelyezett addig inkább vicsorgásnak tűnő vigyort.
Jajj, de elégedett vagy magaddal, Anya – gondolta magában Anna, és az ő képére is kiült egyfajta nyugodt vigyor. Katalin valószínűleg elismerésként értékelhette a dolgot, mert engedett feszes tartásából és kicsit hátradőlve folytatta.
– Azt, hogy Önt is és Gábort is jó ideje lehallgatják, már rég tudja. Ez kiderült a beszélgetései során.
– Ne haragudjon, hogy közbevágok, nem szeretném félbeszakítani, de kérdezhetek valamit?
– Persze. Ez egy beszélgetés. Boldoggá tesz, ha aktív.
Nah, hát van, akit könnyű boldoggá tenni. Irigylésre méltó állapot. Anna belül forrongott, de igyekezett minden erejével arra koncentrálni, hogy a nyugalom látszatát keltse. Kis hatásszünetet tartott, majd nagyon halkan megszólalt.
– Mit jelent, hogy lehallgattak? Kik? Mióta? Miért? És ha többes szám harmadik személyben beszél, honnan ismeri a lehallgatott anyagok tartalmát? Ha pedig ismeri, miért ez a felelősséghárítás? És Istváni úr magának csak így egyszerűen Gábor? Mondja, Önök közeli viszonyt ápolnak?
Mindezt csendesen, ütemesen és érzelmet nem mutató arccal. Katalin agya egy pillanat alatt durrant el. Ez volt a cél. Anna nagyon jól felismerte azokat az embereket, akik csak megjátszották a profit, de valójában könnyen kibillenthetőek voltak a szerepeikből.
Egyrészt mert sokszor ő maga is gyakorolta a módszert és bár belül nem volt magabiztos, kifelé igyekezett ezt sugározni, másrészt, mert a legjobbtól tanult. Gábor így élt. Szerep-szerep hátán, kifelé szikla, belül pihe. Anna bizonytalanságait is hamar leleplezte, és megtanította a lányt azokra a módszerekre, amelyek használatával egy tárgyaláson fölényben maradhat. Egyszóval az életben maradásra.
– Na idefigyeljen! – csattant fel Katalin. – Maga azért van itt, mert egy olyan ember cicamicája, aki reflektorba kerülhet a közeljövőben. Azt ne higgye, hogy olyan rémesen fontos ember. Mindazonáltal nem ártana tisztán látnia, hogy nem csak a karrierjével játszik, ha Gábor, ó bocsánat, Istváni úr belekeveri a piszkos kis ügyleteibe, hanem a szabadságát is kockára teszi. Itt már majdnem maffiáról beszélünk. Nem csak egy kis susmusról van szó, hanem szövevényes és magas körökbe mutató bűnhálózatról. Magának fogalma sincs róla, hogy milyen emberrel van együtt.
– Ne haragudjon, hogy ismét kérdéseket teszek fel, de érzek némi ellentmondást mindazokban, amit felvázolt az imént. Azt mondja, de javítson ki, ha nem jól értettem valamit, hogy nincs más választásom, mint hogy kémkedjek a saját szeretőm után. Mert ha nem teszem, meggyanúsítanak olyan dolgokkal, amikről, az Ön állítása szerint fogalmam sem lehet. Jajajj, hát tudja, én genetikailag szőke vagyok, ez a barna haj csak mesterséges intelligencia. Segítsen hát megvilágosodnom, ez most egy nyílt zsarolás?
Második esetben már működött Katalin önkontrollja. Nem csattant fel, nem is vett fel különösebb szemkontaktust Annával. A messzibe révedve, ugyanazzal az erőltetett vigyorral a fején válaszolgatott a kérdésekre sorban, mint egy gép. Újra szürkének hatott, ijesztőnek is kicsit talán Anna számára, de ismerte ezt a módszert is. Az ember elrejtése – Gábor csak így emlegette, és mindig óvta tőle Annát, mondván, nem lenne hiteles, hiszen annyira bájos vonásai vannak.
– Nos, kedves Anna, pontosan megértett mindent. Nincs más választása, nem tud mindent, de eleget ahhoz, hogy meg lehessen gyanúsítani. Nem zsarolásról beszélek, hanem tényekről.
– Mi lenne, ha egész egyszerűen megszüntetnék minden kapcsolatot Istváni úrral? Elvégre csak a szeretőm és már előfordult, hogy szakítottunk. Akkor újra élhetném a nem fontos kis szürke életemet és elfelejthetnénk ezt a kínos beszélgetést is.
– Megteheti, de semmi sem lesz ugyanolyan és ezt maga is nagyon jól tudja. Egyrészt mert ezzel nem mentesíti magát mindazon el nem hanyagolható tény következményei alól, hogy egy feltételezett maffiózó barátnője volt hosszú időn át. No jó, vannak az embernek rossz választásai. De ott van még a másik ok.
Most Katalin tartott hosszabb szünetet. Talán azt várta Anna visszakérdez, de nem ismerte a lány kitartását és makacsságát. Inkább húzott egyet a száján és folytatta.
– Maga szereti azt az embert. Úgy szereti, hogy majd belehal. És ő nem szereti magát. Kínozza, bántja, gyötri a lelkét. A nők nagy része már elhagyta, elküldte volna, de maga nem. Maga rajong érte, várja őt, eltűri, hogy újra és újra megalázza magát. És azt hiszem, itt a pillanat, hogy bosszút álljon mindenért. Azon, aki bántotta. Nem más férfiakon, hanem pontosan azon, aki megérdemli, hogy egyensúly legyen ebben a kapcsolatban. Egyébként, jól emlékszem, hogy Mérleg a csillagjegye?
Ez aljas volt. És célba talált. Anna bólintott és a továbbiakban figyelmesen hallgatta a nőt. Úgy döntött nincs értelme ellenállni. Katalin elmondta az elkövetkezendő hetek programjait, felvázolta mi is fog történni, hogyan kell a lánynak „tréningre” járnia, milyen viselkedéssel kell reagálnia Gábor ügyeire és viselkedésére. Nem tűnt bonyolultnak, a beszélgetés végén kedélyesen elköszöntek és Anna elhagyta az épületet.
