– Ráérsz ma este? Elmehetnénk vacsorázni.
– Nem, a holnap este jobb lenne. Mára már van programom.
– Kár. Pedig elborozhattunk volna.
Anna már ismerte ezt a hozzáállást. Nagy szöveg, hogy ágyba bújhasson vele. Erről szólt ez a mai riport is. Gábor magától nem biztosította a találkozást és nem szakított időt a közös élményekre, úgy gondolta elegendő, ami a munka kapcsán csurran-cseppen. Hát ez már így nem áll meg a lábán. Ennél kicsit többet kell villantani. Valószínűleg Gábor is érezhette az eltávolodást és Anna mértéktartó kedvességéből levonta a következtetést, hogy az, hogy létezik, még önmagában nem elég, ennyivel már nem csábítja szexre a lányt. Az interjút követő napon mindketten remek hangulatban voltak. Mosolyogtak egymásra, könnyedén beszélték meg az aznapi munkamenetet és rövid, kedves, zömében a másikat izgató sms-eket váltottak. Gábor a lányért ment hétre, elvitte egy eldugott kis étterembe. Megvacsoráztak, beszélgettek, remekül érezték magukat. A lány élvezte a férfi társaságát, nagyokat nevetett, kicsit talán be is csípett. Valaha ez egy nagy szerelem volt a részéről, és ha rövid időre is, de
újra megélhette ezt a csodás érzést. Kivételesen a férfi nem Annához indult, hanem felvitte őt magához. Nem kérdezte tőle feljön-e, holott Anna nem volt kihívó, és az este nem is a szex témakörében zajlott. Eddig.
Gábor felújította a lakást, Anna még nem is látta ilyen állapotban. Színesre festett falak, hangulatos, minimalista, pasis lakás fogadta. Meg is lepődött, úgy tudta, Gábor lusta az ilyesmivel foglalkozni. Hiszen úgyis csak aludni és fürödni jár haza. Állandóan úton volt, a cuccai a kocsiban, benzinkúton vásárolt, étteremben kajált. Az éjjel csodás élmény volt mindkettejük számára. Hosszan kényeztették egymást, megpróbálták a másik összes titkos vágyát valóra váltani. A szeretkezést követően pihentek, majd Anna felkelt, felöltözött és hívott egy taxit. Érezte, ahogy megremeg a gyomra, amikor kezébe vette a telefont. A férfi csak nézte, de nem szólt semmit. Nem kérte, hogy maradjon. Nem kérte, hogy aludjon vele.
Másnap Anna bement az irodába és beszélt Katalinnal. A nő kikérdezte az előző estéről, a lány szépen, engedelmesen beszámolt mindenről. Érdekes beszélgetés volt, Katalin olyan dolgokat is hasznosnak vélt, amikre Anna alig figyelt oda. Gábor említette legutóbbi útját, nyugtalanságát egy megbeszélés kapcsán, valamint elmesélte, hogy milyen nehézkesen bírta elintézni az egyik cégénél a banki papírokat. A lány annyira belemerült a férfi gyönyörű szemeibe, hogy szinte nem is tudatosította magában a hallottakat. Azonban agya rögzített mindent, s most a direkt kérdésekre felszínre tudta hozni azokat. Miután elmondott mindent, várakozva nézett Katalinra. Látta rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogyan is kezdjen bele. Végül Katalin vett egy nagy levegőt és nekirugaszkodott.
– Anna, van egy kis gond. Nem Ön az egyetlen, akit ráállítottunk erre az ügyre és a másik informátorunk eltűnt. Amint azt Ön is tudja, Istváni Úr nemrég részt vett egy háromhetes körúton, amiben benne volt egy búvártanfolyam is. Ezen az ominózus úton az egyik merülés alkalmával történt egy baleset. Az úr, aki szintén a hajón tartózkodott, egy negyven méter mélyre történő merülés során eltűnt. Nem jött felszínre és nem tudjuk, mi történt vele. A helyi hatóságok felvették a jegyzőkönyvet, kikérdezték a jelenlévőket, de nem jutottak sokra, így lezárták a nyomozást. Végigzongoráztuk a lehetőségeket, de biztosat nem tudunk. Azon a területen búvárkodók közül sokan tűntek már el, de az is köztudott, és elsősorban a zűrös orosz és kazah üzletekben utazók köréből kikerülők esetén jellemző, hogy aki nagyon el akar tűnni, az ott el is tud. Pénz és kapcsolatok kérdése az egész. Egy új személyazonossággal szépen tovább élheti az életét, anélkül, hogy valaha is rátalálnánk. Az informátorunk beépülése szépen, ütemesen ment, nemcsak barátja, de üzlettársa is lett Istváni Úrnak. Azt, hogy pontosan mennyire mászott bele a piszkos ügyekbe, eltűnésének fényében nem tudhatjuk… Ugyanakkor azt sem vethetjük el, hogy lebukott és így tüntették el. Ilyen területen a holttest talán sosem kerül elő, úgyhogy egyszerű megoldás lenne.
– Dehát Gábor a balesetről egy szót sem szólt. Ha ahogy Ön mondja a barátja volt, csak meg lenne törve és elmondaná, nem gondolja?
– Hm… nem tudom. Fogalmam sincs, ki ez a férfi és mi lapul benne.
– Én sem.
– Mindenesetre azok alapján, amit mondott, Istváni Úr nyílik, és kissé kezd óvatlan is lenni. Ha jól tudom, Önnek volt egy 30-as száma, amit két-három éve nem használ.
Schnitt. Ezt meg honnan a francból tudják?
– Ööö… igen, a régi számom 30-as volt. Három éve kikapcsoltam a telefont, a SIM kártya nem előfizetéses, hanem töltős. Hagytam rajta egy kisebb összeget, hogy a szolgáltató ne vonja ki, de csak évente kétszer kapcsolom be. Nem keres már rajta senki, el is feledkeztem róla. Megkérdezhetem, honnan tud erről? Három éve is lehallgattak?
– Igen. Szedje elő ezt a kártyát és ajánlja fel Istváni Úrnak. Hátha felismeri a lehetőséget, hogy kap egy rövid időre egy tiszta vonalat. Ha megkérdezi, miért teszi ezt, csak mosolyogjon titokzatosan és mondjon valami ködöset.
– Jaja, tudom, óhéber gyógyszöveget. Abban jó vagyok, elvégre megélek belőle.
– Jól van, jó munkát. Megjegyezném még, hogy ahhoz képest, hogy megkapja lassan, amire vágyott, nem tűnik túl boldognak. Pedig ahogy látom, Gábor rajong Önért és a kedvét keresi. Jó, persze a saját tempójában fejlődik, ami mint tudjuk nem egy versenylóé, de azért mégiscsak értékelhető a változás. Vagy rosszul mérem fel a helyzetet?
– Kedves Katalin! Nagyon kedves, hogy próbálja analizálni a lelkiállapotomat, de nincs most ehhez kedvem. Nem ezért jöttem ide. Úgyhogy foglalkozzon a saját dolgával.
– Vigyázzon magára, tudja, ez már nem játék.
– Tudom, és köszönöm az aggódást. Fölösleges. Higgye el, aggódom én enélkül is. És félek. Cseppet sem vagyok biztos benne, hogy ha a helyzet úgy hozza, Gábor nem állít engem is félre. Nem tudom, hogy érzett, vagy érez-e irántam bármit is, de reménykedem, hogy igen, és hogy amit érez, elég ahhoz, hogy engem ne bántson. Mert rájön. Mindent tőle tanultam, képes manipulálni, keresztüllát rajtam és nagyonis tisztában van azzal, hogy mikor hazudok neki. Úgyhogy jelen pillanatban a lelkem miatt aggódom legkevésbé. A testi épségemért már sokkal jobban. Ez az új fejlemény nem túl megnyugtató, ha jól számolom, ez a második hulla, ami az eset kapcsán képbe került. És nem szeretnék én lenni a harmadik.
Kiballagott az épületből és azon gondolkodott, hogy most miért nem szomorú, habár valahányszor itt jár, mindig szembenéz önmagával és azzal, vajon jó úton jár-e. Most először nem érzett megbánást, bűntudatot, eszébe sem jutott, hogy elárulja, akit szeret. Most először az kattogott benne, hogy fél. Fél Gábortól, ettől az egész szövevényes ügytől, amiben ő maga, bármennyire is szeretné azt hinni, hogy Királynő, de valójában csak egy Gyalog a sakktáblán, akit bármikor könnyedén feláldoz bármelyik játékos. Gábor amúgyis hajlamos a hullámzásra. Most épp lelkesedés lett rajta úrrá, pár napig kereste Annát, beszélgettek, sms-eztek, de a lány már tudta, mi következik. Így, hogy megkapta, amit akart, már nem feccölt bele többet. Ilyenkor következik a csend, a másik kerülése, az eltávolodás. Anna kezdett arra a következtetésre jutni, hogy nem a pasik pszichopaták, akiket bevonz, hanem ő, hogy behívja őket. Mert hát nézzük csak, miket hallott az elmúlt napokban. Hogy Gábor igyekszik jelentkezni, mert ő igyekszik változtatni az életén és a rohanáson. Ezen úgy kell röhögni, hogy kiteszed magad elé a mutatóujjad, ráirányítod és ormótlanul felröhögsz, hogy bruhahahaha. Ezt kellett volna tennie. Ott a Duna parton. És közben videózni vagy fényképezni a fejét.
Eszébe jutott, amikor Liával egy barátnőjével egyik rosszul sikerült próbálkozása után elmentek a hétvégi házba rekreálódni és Lia szülei látták őket vendégül. Mindketten magukba roskadva, igencsak leamortizálva érkeztek és az esti vacsoránál világmegváltó beszélgetést folytattak a nagybetűs Életről. Lia édesapja a maga nyers őszinteségével csak ennyit fűzött hozzá a történekhez:
– Kislányom, ha bajod lenne, kit hívnál fel? Ha elakadnál a kocsival, ha be kell csavarni egy villanykörtét?
És igen, ez a helyzet, ugyanaz a helyzet. Ha Annának szüksége lenne Gáborra, a férfi ugyanígy rohanna. Nem lenne ott. Nem lenne mellette társ, nem számíthatna rá. Anna dühös volt. Mert Gábor hitegetette. Hogy fél, hogy elveszíti, hogy ez az egész már nem csak a szexről szól, meg elviszi randizni. És valljuk be, valljuk be szépen, hogy ez adott egyfajta reményt. Ha nem adott volna, akkor kőből lenne a szíve meg a lelke és azt jól tudjuk, hogy nincs abból. Ez egy „el sem kezdődött és soha nem lesz vége játék.”…
– Az én lelkemen citerázik…
