Fejében folyamatosan kavarogtak a gondolatok. Nem tudta eldönteni, hogy Gábor vagy Dani keverte-e bele ebbe az egészbe. Nyilvánvalóan Gábor volt az, aki nagy játékosként nem szólt, hogy mi történik a háttérben, de Anna szerette volna hinni, hogy azért tette, hogy megvédje őt. Olyan jó volt nem tudni semmiről. Az elmúlt hetekben többször szóbahozta ugyan a témát, de csak érintőlegesen, alapvetően nem avatta be a lányt a futó ügyeibe. Anna mindig úgy vélekedett az ilyesmiről, hogy őt érdekli a másik munkája, de azt, hogy Gábor mennyit szeretne ebből megosztani vele, az az ő dolga. Felnőtt, el tudja dönteni, mi az, amit elmondhat és mi az, amit nem. Azt érezte, hogy a férfi feszült és nyomasztja valami, de nem erőltette a kérdést. Biztosította afelől, hogy támogatja mindenben, és ha szeretne beszélni róla, rendelkezésére áll, de sajnálta azt a kevés időt, amit együtt töltöttek, arra pazarolni, hogy
faggatja arról mi baja. Látszólag ez mindkét fél számára kellemes állapot volt; Anna biztosította számára a zugot, ahová elbújhatott a világ elől, a leszállópályát, ahová mindig visszatérhetett.
Ez a mai is egy ilyen „hazatérés” lehet, de Anna nem volt felhőtlenül boldog. Miután Danival beszélt, hazament és szembe kellett néznie azzal, hogy egy olyan embert engedett be az életébe, a szívébe, a lakásába és nem utolsósorban az ágyába, akit egyáltalán nem ismer. Valahol belül, mélyen, érezte, hogy ez az egész nem lehet igaz, de a Dani által elmondottak logikusnak tűntek, s mintha egy puzzle eddig szétszóródott darabjai kerültek volna helyükre, úgy tisztult benne egy kép. Egy másik kép, mint ami eddig élt a lelkében Gáborról.
Állt a tükör előtt, és azon gondolkodott, hogyan nézzen most a férfi szemébe. Hogyan feküdjön le majd valakivel, akiről már mást gondol, mint pár órával ezelőtt. Megígérte Daninak, hogy nem mond el senkinek semmit, leginkább Gábornak nem. De Dani nem tudta, hogy a férfi más szerepet tölt be az életében, mint egy egyszerű kollega. Nem tudta, hogy a lánynak nemcsak a szakmai érdeklődését és az agyát piszkálta most meg, hanem a szívét is. Nemcsak a munkáját érintették az újonnan kapott információk, hanem a magánéletét is. Összeszedte minden erejét és gyorsan tatarozásba kezdett. Zuhany, haj, smink. Magára kapott egy alig takaró fehérneműt, csipkeharisnyát, és engedett egy kád vizet. Meggyújtotta a lakásban a gyertyákat, tudta, hogy nem sok ideje maradt, ha szexről volt szó, Gábor sosem késett. Minden más esetben igen, de ha érdekei úgy kívánták, képes volt pontosan érkezni. Csodás politikus válna belőle. Egészen addig, amíg megkapta, amit akart, úgy viselkedett, ahogyan azt a másik fél legmerészebb vágyálmaiban sem képzelte volna. Amikor elérte célját, éles váltás következett, a másik pedig ott állt kisemmizve, megalázva, értetlenül…
A lány nem tévedett, a férfi már csengetett is. Lazán lépdelt be a lakásba, kezében egy doboz bonbonnal. Anna nyugodtan konstatálta magában, hogy a benzinkúton vette. Igyekezett örülni neki, bár ennél személytelenebb ajándékkal nem is állíthatott volna be. Ráadásul diós… Anna gyerekkora óta utálta a diót és enyhén ugyan, de allergiás is volt rá. Többször említette már a férfinak, de az általában nem figyelt rá. Most újra elöntötte hastájékon az a furcsa érzés, amit annyiszor érzett a közelében. Mintha egy láthatatlan kéz gyomorszájon vágná és ő csak tehetetlenül, kiszolgáltatottan tűrné, ahogy bántják.
– Szia! Hű, de jó ez a szerelés! Na, hát ezt már szeretem. Hoztam Neked csokit, hogy fölnyomjam a boldogsághormonjaid!
– Köszönöm. Nyomd föl másképp.
– Mi ez a rosszkedv?
– Nem vagyok rosszkedvű. Gyere beljebb. Milyen utad volt?
Gábor elkezdett mellébeszélni. Anna már könnyen felismerte, hogy mikor hazudik, vagy hallgat el valamit. Ezek a külföldi utak mindig gyanúsak voltak, de a lány diszkréten kezelte a dolgot. Mint általában Gábor egyéb dolgait is. Valójában nem is ismert magára a férfi életének megítélését illetően. Hiszen soha ilyen türelmes és megengedő nem volt még senkivel. Egyetlen zokszó nélkül tűrte hónapokon keresztül, hogy Gábor átlátszó ürügyekkel és történetekkel szúrja ki a szemét. Nem háborgott, nem kérdezgette őt idejéről, programjairól. Megtanult örülni a jelenlétének és annak az elvitathatatlan ténynek, hogy hozzá tér vissza újra és újra. Igyekezett a legtöbbet megadni neki, még akkor is, ha tudta, a férfi szűkre szabja eszköztárát. Erősen megkötötte Annát abban, hogy miben lehet a társa. Többször kifejtette, hogy semmilyen érzelmi kötése nincs irányába és igénye sincs semmi ilyesmire. Ennek ellenére megosztotta vele – és állítólag csak vele – az érzéseit, nyomasztó élményeit, múltjának egyes részeit és álmait. Örömét és bánatát színesen és szemléletesen mesélte el, Anna mindig azt érezte ilyenkor, hogy része a férfi életének. Máskor teljesen bezárkózott, és csak hosszú hetek múltán mondta el mi bántja. Nem engedte Annának, hogy közös programokat szervezzen és ő maga is csak ritkán tett ilyesmit. Szerettek nagyokat beszélgetni, elfilozofálni az Élet nagy kérdésein, zenét hallgatni, másokat elemezni. De valahogy nem éltek meg együtt dolgokat, sokszor nevettek is magukon, hogy olyan, mintha verbálisan pettingelnének. Valós közös felületként maradt tehát a szex. Anna nagyon igyekezett, hogy egyszerre legyen bensőséges és izgalmas minden találkozásuk Gábor számára, kényeztette és feldobta a férfit. Most is erre készült, de valahogy benne motoszkált egy nyugtalanító érzés, hogy ki ez az ember, akit most újra kielégít. Eddig mindig félretette kérdéseit arra a pár órára, amit együtt töltöttek, de most ott kavarogtak benne feltartóztathatatlanul. És Gábor már megint, sokadszorra, eljátszotta a megszeppent kisfiút. Anna úgy érezte, sosem tudja ezt elfogadni. Ő ahhoz volt eddig szokva, hogy ha belép hozzá egy férfi, aki kívánja, akarja őt, szinte felkeni a falra. Megfordultak néhányan az ágyában, de soha senki nem volt ilyen szeretetre éhes és basáskodó, mint Gábor. Ez nem a szenvedély hiányát jelentette, csupán tartotta magát a kényeztetés jogához. És bár Anna szívesen kényeztette, újra és újra megütközött ezen a hozzáálláson. Néhányszor szóvá is tette viccesen:
– Nem vagy te Himalája, hogy meg kelljen másznom…
Gábor ilyenkor rendre megsértődött. Vagy elkezdett duzzogni, vagy háborogni. Mindkettő az összebújás kezdetének eltolását és egy félórás lelkizést eredményezett, így egy idő után Anna inkább hallgatott. Most is így történt. Gábor laza bevonulását és útjáról történő ködös meséjét egy csendes és távolságtartó pár perc követte. Ilyenkor mindig ugyanaz a koreográfia zajlott le. Anna megunta ezt a szerencsétlenkedést és odalépett a férfihoz. Ha az – ritkán – végigvetette magát a már jóelőre szétnyitott ágyon, Anna ráült vagy ráfeküdt. Elkezdte simogatni, csókolgatni, így sikerült néhány perc alatt feloldania. Megpróbálta kétszer, hogy nem teszi meg a lépéseket felé. Egyszer szex nélküli, majdnem kínos este lett az eredménye, amikoris a férfi pár óra fetrengés és szövegelés után hazament. A második ilyen alkalommal Anna melléült és olvasgattak, beszélgettek, de a lányt annyira feszítette belülről a vágy és a mérhetetlen düh, amiért a férfi nem mozdul rá, hogy egy óra után feladta.
Most sem volt ez másképp. Elege lett Gábor passzivitásából.
– Mi ez az illat rajtad?
– Az út pora.
Imádták egymás szarkasztikus humorát és a rövid mondatokban pattogó feszültséget. És Anna tudta, hogy ezen semmi sem változtathat. Az sem, amit ma tudni vélt róla.
– Nem, ez a bőröd illata… imádom.
Aztán elkezdődött a szokásos koreográfia. Megcsókolta férfit, hosszan beszívta illatát és mosolyogva kezdte el lehámozni róla a ruhát. Gábor hagyta, csak néha nézett a nőre, segített neki levenni a pulóvert és az inget. Anna sosem értette, hogy miért egyben húzza le magáról, többször szóvá is tette, hogy hagyja meg neki a kigombolás örömét. Ilyenkor a férfi ráhagyta a vetkőztetést egy részét, de rendre újra maga kapta le cuccait. Anna mindig tudta, hogy egy férfi és egy nő másképp látja a világot, így igyekezett a vágyakozás jeleként értelmezni ezt a számára furcsa szokást.
Ma valahogy türelmetlenebb volt, mint máskor. Egyszerre feszítette belülről a vágy, valamint a kapott információk tükrében a düh és a tehetetlenség. Gábor érezte ezt és meg is kérdezte, mi bántja.
– Te és a viselkedésed. Ahogy bánsz velem.
– Ezt már annyiszor megbeszéltük. Részemről csak és kizárólag a szexről szól köztünk minden.
– Nem erről van szó. Más, illetve mások is vannak az életemben, akik csak egy jó dugásra jönnek. De legalább emberileg megtisztelhetnél azzal, hogy nem az utolsó percben jelented be, ha közbejön valami, miközben már napokkal azelőtt rászerveztél a megbeszéltekre. Szexről szól minden, de ha én kívánlak meg, és vetem fel, hogy kefélj meg, akkor persze kéreted magad, mint egy szűzlány. Komolyan, nem is értem, mit gondolsz magadról. És magam sem értem … hogy mi mindent eltűrök neked.
– Akkor miért van, hogy mégis újra és újra itt vagyok, és még élvezed is… ? Nem is egyszer, általában.
Kaján vigyor jelent meg az arcán, amitől Anna minden más esetben, minden más alkalommal elnevette magát és elszállt a dühe. De most másképp volt ez is.
– Több oka van, amiért újra és újra hagyom magam megalázni általad. Egyrészt mert kívánlak, másrészt mert Veled ellentétben, nekem igenis van érzelmi kötődésem az irányodba. Tudomásul vettem, amiket mondtál és azt hiszem, tartom is magam a megállapodásunkhoz. Nem követelőzök, elfogadtam, hogy ennyit akarsz tőlem. Tudom, hogy nem nézel semmibe és csak egy lyukat látsz bennem. De az én időmmel ne játssz. Nőként nem háboroghatok, de emberként nem engedhetem, hogy tovább szórakozz velem. Nem az a baj, hogy nem szeretsz, hanem az, hogy megalázol. Semmi szükség nincs erre. Meg lehet ölni a szerelmet. Minden nappal, amikor nem jelentkezel, egyre távolabb kerülünk egymástól. Tudom, hogy ez neked nem számít, de minden reggel, amikor nélküled ébredek, eszembe jut, hogy egy illúzióban élek. Hogy ami történik, a fejemben történik csupán és nem valós semmi sem belőle. Amikor pedig úgy érzem, hogy van erőm kikerülni a hatásod alól, van erőm elengedni Téged és újra visszaszerezhetem az önbecsülésem, újra feltűnsz, keresztülviharzol az életemen és úgy teszel, mintha mi sem történt volna. Elmondod, miket élsz meg, elmeséled a programjaid az élményeid, én is megosztom Veled a dolgaim, miközben egyetlen dolgot sem élünk meg együtt igazából.
Gábor hallgatott. Nézte a nőt és talán most először nem zárt be azonnal. Utálta a lelkizést, ha nem róla és az ő lelkéről, érzéseiről volt szó. Minden olyan esetben, amikor nem ő állt az események középpontjában, érzéketlenül reagált vagy nem is reagált. Ez utóbbi talán néha még szerencsésebb is volt. Most is ezt a megoldást választotta. De valahogy másképp tette, mert bár szavakkal nem adott visszajelzést, most nem azzal a merev, üres tekintettel meredt rá, mint máskor. Figyelmesen végigmérte minden porcikáját, arcának minden egyes részletét, szemének összes árnyalatát. Nézte csendben, miközben a lány mondta a magáét, kiadva elkeseredett dühét, az elmúlt hónapok óta rárakódott és befele szorított összes csalódottságát.
Amikor Anna befejezte mondanivalóját, a férfi átölelte és minden ugyanúgy ment tovább. Első alkalommal fordult elő, hogy a lány kiállt magáért, de azon az estén nem ért el áttörést. A férfi csakúgy, mint eddig, a szexet követően szövegelt egy órát majd felállt, felöltözött, és lelépett. A lány ugyanúgy ott feküdt, fizikailag kielégülve, lelkileg kisemmizve.
Anna agyába ilyenkor mindig ugyanaz a gondolat fészkelte be magát: épp a pénzt nem tette le az asztal sarkára…
Ezen az estén társult ehhez egy új gondolat is.
– Holnap kilencre mennem kell a felkészítésre.
